Amit minden nőnek tudnia kell a petefészekrákról

2017.05.14. - Írta: Gyarmati Edina

Amit minden nőnek tudnia kell a petefészekrákról

A petefészekrák nem gyakori daganat. Magyarországon a becslések szerint 800 nő betegszik meg évente. Jelentőségét az adja, hogy más daganatos betegségekkel szemben csak viszonylag előrehaladott állapotában sikerül felismerni.

Meg kell jegyezni, hogy a nőgyógyászati rákszűrés elsősorban a méhnyakrák felismerésére irányul, de nagymértékben javítja a kicsiny, tüneteket még nem okozó petefészekdaganat felismerésének esélyét, így minden nő számára javasolt az éves nőgyógyászati vizsgálat.

A petefészek kicsiny, mintegy mandulányi páros szerv a méh két oldalán, mélyen a kismedencében. Élettani feladata a petesejtek és a női nemi hormonok termelése. Sokféle daganat alakulhat ki benne, ezek többsége szerencsére jóindulatú.

Azt, hogy a daganat jó- vagy rosszindulatú-e, sokszor csak a kivett szerv szövettani (mikroszkópos) vizsgálatával tudják eldönteni.

Milyen tünetei vannak?


Kezdetben nincs, vagy alig okoz tünetet. Puffadás, teltségérzet, fájdalom, szúrás, a vizelési és székelési szokások megváltozása lehet a gyanújele. Indokolatlan fogyás vagy a has hirtelen megnagyobbodása (hasvíz), tapintható daganatok a hasban már előrehaladott kórt jelez. Valamennyi panasz nem jellegzetes, több más betegség is ilyen panaszokkal jár.

Mit tegyen ha ilyen tüneteket észlel?


Haladéktalanul keresse fel nőgyógyászát, aki megállapítja panaszai okát, vagy további kivizsgálásra utalja.

Hogyan ismerhető fel?


Nőgyógyászati vizsgálattal a megnagyobbodott petefészek jól felismerhető. Ha az orvos gyanúsat észlel, további vizsgálatok szükségesek. Az úgynevezett képalkotó eljárások közül a leggyakrabban az ultrahang-vizsgálatot alkalmazzák. Szükség lehet CT (komputer-tomográf) vagy MR (mágneses rezonancia) vizsgálatokra is.

Vérvétel után a vérből daganatjelzőket (tumormarkereket) is meg lehet határozni, melyek közül a legismertebb a CA-125 elnevezésű. A betegség felismerése kevésbé alkalmas, inkább annak követésére alkalmazzák. A végső kórismét a műtét során nyert szövettani lelet adja és a műtét alkalmával határozzák meg a betegség stádiumát.

Örökölhető? Mi hajlamosít rá?


Az öröklésnek lehet szerepe. Ismerünk olyan géneket, amelyek hibás működésének szerepe lehet a petefészek, emlő, vastagbél rákjának kialakulásában. Ha ezek a vér szerinti családtagok között többszörösen előfordulnak indokolt a gyakoribb vizsgálat.

Akinek meddőségi panaszai voltak és erre petefészekműködést serkentő gyógyszereket szedett, vagy akár ezek nélkül is meddő maradt, vagy egyszerűen nem szült, nagyobb kockázatnak van kitéve. Ezzel szemben, az aki többször szült, aki hosszabb időn át fogamzásgátló tablettát szedett, viszonylagos védelmet élvez.

Gyógyítható-e a petefészekrák?


Igen, de a kezelés eredményességét nagymértékben meghatározza, hogy mekkora volt amikor felfedezték. Számít a daganat nagysága és hogy mennyire terjedt rá a szomszédos vagy távoli szervekre. A jobb áttekinthetőség kedvéért a daganat kiterjedését négy stádiumba sorolják, amit római számokkal jelölnek, és ezeknek is vannak alcsoportjai. A legjobban az I. stádiumba tartozó daganatok gyógyíthatók, a legkevésbé a IV. stádiumban lévők.

Hogyan gyógyítják?


A kezelés első lépése a műtét, és alapvetően meghatározza a beteg további sorsát. A műtét alapvető célja, hogy eltávolítsa a teljes daganatot és minden olyan szervet, szövetet, amelyre a daganatot és minden olyan szervet, szövetet, amelyre a daganat esetleg átterjedt. A műtéti lelet alapján dönt az orvos a következő lépésről, amely a leggyakrabban gyógyszeres kezelést jelent. Sugárkezelést petefészekrák esetén ritkán alkalmaznak.

A gyógyszeres kezelés citosztatikus (azaz sejtölő, más néven kemoterápia) vagy hormonkezelés lehet. A betegség szövettani fajtájától, kiterjedésétől és egyéb tényezőktől függően különböző készítményeket adnak egyénre szabottan, általában kombinálva, azaz különböző gyógyszereket együtt. A kemoterápiának kellemetlen mellékhatásai vannak, de ezek megelőzhetők vagy mérsékelhetők.

 
 

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Buhály Mónika dr. Buhály Mónika gyógyszerész
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár