Crohn-betegség - Tünetek, kezelés, szövődmények

2017.04.26.

Crohn-betegség - Tünetek, kezelés, szövődmények

A Crohn-betegség a krónikus gyulladásos bélbetegségek csoportjába tartozik. Immunmediált kórképről van szó, melyben az immunrendszer a saját bélflórája ellen indít támadást. A betegség a szájüregtől a végbélig a tápcsatorna bármelyik részét érheti. Egyidőben, egymástól elkülönülten több bélszakasz is érintetté válhat.

A gyulladás leggyakrabban a vékonybél legalsó szakaszán (ileum, vagy csípőbél) és a vastagbélben jelenik meg, a fekélyes vastagbélgyulladástól eltérően a bélfal minden rétegét érinti.

A többnyire fiatal korban jelentkező betegségben Magyarországon 18-20 ezer ember szenved.

A Crohn-betegség vezető tünetei

  • görcsös hasi
  • fájdalom hasmenés
  • láz
  • étvágytalanság


A felszívódási zavarok következtében fogyás, a vitaminok, ásványi anyagok, valamint a vas hiánya miatt vérszegénység, fáradékonyság jelenhet meg. A széklettel vér és nyák is ürülhet.

A betegség első jelei gyakran hasonlítanak a vakbélgyulladás tüneteire. Az is előfordul, hogy a vakbélműtét során merül fel vagy az eltávolított vakbélből végzett szövettani vizsgálat eredménye mutat rá arra, hogy voltaképpen Crohn-betegségről van szó.

Az immunrendszer támadásai következtében nem közvetlenül a gyomor-bélrendszert érintő tünetek is kialakulhatnak: ízületi gyulladás, bőr-, szemtünetek és egyéb problémák.

A Crohn-betegség kezelése

Tamás 26 éves volt, közgazdásznak készült, élte az egyetemisták életét. Tanult, sportolt, utazott. A betegség hasmenéssel, majd véres hasmenéssel, váratlanul tört rá.

A kiváltó ok pontos ismeretének hiányában a Crohn-betegség ma még nem gyógyítható, de a tünetek enyhítésére, a szövődmények megelőzésére többféle lehetőség áll rendelkezésre. A kezelés célja a gyulladásos folyamat visszaszorítása, a hiányállapotok - például vérszegénység - megszüntetése, illetve megelőzése, a fájdalom, a hasmenés, az esetleges vérzés csillapítása.

A gyulladásos folyamat gátlására alkalmaznak nem szteroid (pl. aminoszalicilsav) és szteroid alapú gyulladáscsökkentőket. A kezelés fontos részét képezik az immunrendszer működését gátló, úgynevezett immunszuppresszáns vegyületek, de az elmúlt évtizedben teljesen új típusú gyulladáscsökkentők is bekerültek az orvosi gyakorlatba. Az úgynevezett biológiai terápia vegyületeit tudományos eredmények alapján, tudatosan fejlesztették ki többek között immunbetegségek kezelésére. Ezek olyan fehérje molekulák, melyek gátolják az immunrendszer által termelt olyan anyagok működését, amelyeknek jelentős szerepe van a gyulladás kialakulásában.

Súlyos problémákat okozhat a dohányzás!

A kutatók szerint a genetikailag fogékony egyéneknél valamilyen, egyelőre ismeretlen környezeti tényező viszi tévútra az immunrendszert. Dohányosok körében a Crohn-betegség kétszer olyan gyakran fordul elő, mint a nem dohányzóknál. A cigarettázás a tüneteket is súlyosbítja, és a műtétet igénylő szövődmények kialakulásának gyakoriságát is nagymértékben fokozza.

A Crohn-betegség szövődményei

A betegségnek súlyos szövődményei lehetnek. A gyulladás következtében a bélfal hegesedhet, szűkülhet, akár teljesen elzáródhat.

Az ilyen bélszakaszokat többnyire műtéttel kell eltávolítani. A gyulladás kis csatornákat, sipolyokat is létrehozhat a belek falában, amelyek mintegy vezetéket képeznek a különböző bélszakaszok között, és váladékot termelhetnek. A sipolyok (fisztulák) akár a környező szervekbe, a hüvelybe és a húgyhólyagba is átvezethetnek, gyakran a végbélnyílás körül jelennek meg. A sipolyok kezelésében egyrészt szerepet kapnak az antibiotkumok is, másrészt a járatokba műanyag fonalakat vezethetnek a gennyes váladék kiürülése érdekében, de akár a sipolyok műtéttel történő eltávolítására is szükség lehet.



A Crohn-betegségben fellángolások (relapszus) és tünetszegény, esetleg tünetmentes időszakok (remisszió) váltakoznak. A kezelések célja ez utóbbiak elérése, illetve meghosszabbítása, valamint a szövődmények kivédése. A jó orvos-beteg kapcsolat kiépítése, a beteg megfelelő tájékoztatása, a tartós együttműködés, az orvos kéréseinek betartása együtt szükséges ahhoz, hogy ez a bonyolult betegség kézben tartható legyen, és az életminőség javuljon. (x)



A fenti információk tájékoztató jellegűek, a cikkben szereplő betegségekkel kapcsolatban minden esetben keresse fel orvosát vagy forduljon egészségügyi szakemberhez.


Crohn&Colitis - További cikkek a rovatban »






 

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár