Csodadoki rajzpályázat

2016.11.17.

Csodadoki rajzpályázat

A Házipatika.com igazán különleges módon hívja fel a hazai gyermekorvosok áldozatos munkájára a figyelmet. A népszerű egészségügyi internetes portál támogatásával indult Csodadoki rajzpályázaton 5-12 esztendős gyerekek rajzolják meg a szívüknek kedves gyógyítókkal kapcsolatos legkedvesebb élményeiket.

„Rajzold meg kedvenc doktor néniddel, doktor bácsiddal kapcsolatos legkedvesebb történetedet és mutasd meg, miért ő a legcsodálatosabb gyermekorvos az egész világon!” – szól a Házipatika.com támogatásával indult rajzpályázat, a Csodadoki felhívása, amelynek célja, hogy a figyelmet ráirányítsa a hazai gyermekorvosok munkájára, illetve a harmonikus orvos-beteg kapcsolat kialakításának fontosságára.

„Az egyik legnagyobb hazai egészségügyi portálként felelősségünknek tartjuk, hogy segítsünk felhívni a figyelmet kiváló gyermekorvosaink – köztük akár saját szakértőinkként is tevékenykedő doktorok – munkájára. Ehhez pedig az egyik legjobb eszköz a gyermekek véleménye. Ők őszintén tudnak mesélni (vagy rajzolni) az orvosukkal való kapcsolatukról, őszinte a hálájuk és a köszönetük is” – mondta Kulcsár Hajnal, a portál főszerkesztője arról, miért álltak idén a Csodadoki mögé.

„A rajzpályázat egyik különlegessége, hogy a pályázati felületeken a beküldött rajzok mellett a szeretett orvosokkal készült közös fotók is láthatók lesznek. A hála és köszönet pillanatának lenyomatai ezek, amelyek a kis páciensek és a megrajzolt orvosok közös örömét tárja elénk” – fogalmazott Morva Gábor pályázati programvezető.

A pályázatra 2017. február 2-ig várják az 5-12 éves korú gyermekek alkotásait – a 13 fős szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján kiválasztott művek készítői értékes ajándékokban részesülnek.

Részletek és további információ a Csodadoki rajzpályázatról: wwww.csodadoki.hu


Mit mond a zsűri?


Kárász Eszter, bohócdoktor:
„Hiszem, hogy a gyermek az orvos társa a gyógyulásban, így ha felszabadultabb, vidámabb légkört tudok teremteni a kis betegek számára, saját öngyógyító erejüket is latba tudják vetni. A Csodadoki rajzpályázat is hasonló céllal jött létre, így nagy örömmel vállaltam az egyik ítész szerepét.”
 
Az év orvosa címmel kitüntetett Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed:
 „Gratulálok az ötletgazdáknak, nemes kezdeményezés így törődni a tehetséges gyerekekkel és azokkal az orvosokkal, akiket a legkisebbek kedvenceikké választanak. Biztosan nehéz dolgunk lesz a választásnál, hiszen minden egyes gyermek, aki beküldi a rajzát, jutalmat érdemelne.”

Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke:
„Ez a pályázat remek alkalom arra, hogy a gyerekek még jobban megismerjék az orvosukat. A beküldött alkotások mindig árulkodnak az orvos és kis páciense közt kialakult személyes kapcsolatról: a rajzok többségükben színesek, a szereplők pedig mosolygósak és vidámak. Szeretnénk, ha minél inkább elterjedne az a szemlélet, hogy a doktoroktól nem kell félni.”

 

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Buhály Mónika dr. Buhály Mónika gyógyszerész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter




Ön hova utazna szívesen nyaralni?







Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár