Egészségteremtő életmódpercek - 2

Egészségteremtő életmódpercek - 2

Háromrészes sorozatunkban összesen 25 hasznos tanácsot adunk az egészségesebb életmód kivitelezéséhez. Ha egy nap csak egyet-egyet be tudunk tartani, már sokat tettünk az egészségünkért. A programot minden egészséges embernek ajánlja megelőzés céljából „A Rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány, amely 2010-ben ünnepelte 25. születésnapját.

10. A napot reggeli zabkásával kezdem.

Segíti a jobb összpontosítást, energiát ad a délelőttre.
Az egyszerű zabkása elkészítése. Hozzávalók: 1 dl zabpehely, 2 dl víz
A felmelegített vízbe belekeverem a zabpelyhet, amely lassú tűzön kb. 10 perc alatt fő meg. A pehely magába szívja a vizet. Ha fedő alatt hagyom állni pár percig, akkor egészen sűrű állagú lesz. Ha édes kásaként tálalom, akkor már főzéskor keverhetek hozzá adagonként 3-4 dkg mazsolát, majd friss reszelt vagy darabolt gyümölccsel, kevés mézzel, fahájjal vagy citromfűvel ízesíthetem. Ha fűszeres kásaként tálalom, akkor főzéskor egy pici sót tehetek bele és szárított vagy friss fűszernövényekkel ízesítem. Tálalható párolt vagy frissen reszelt, darabolt zöldségekkel is. Ha 3 dl vízzel készítem a kását, akkor még hígabb, pépesebb lesz az állaga. Az üres vizes kása szűrt nyákja gyógyítja a sérült gyomor- és bélfalat.

11. Ma reggel felkelés előtt hosszan és kellemesen nyújtózkodom az ágyban.

Hálásan gondolok szervezetem csodás működésére és testem minden részére, mert hűségesen szolgál engem a mindennapokban. Napközben többször rövid időre abbahagyom a munkám és élvezem, hogy már néhány perces csendes semmittevés után frissebbnek érzem magam. Nagyon fontos, hogy odafigyeljek a testem jelzéseire, ne hagyjam kimerülni!

12. Ma frissen főzött zöld teát iszom.

A délelőtt folyamán lassan kortyolgatva elfogyasztom. A félliternyi fölforrt vízben 2-3 percig áztatok 1 teáskanál teafüvet, majd leszűröm. A zöld teának magas az antioxidáns tartalma, ez hasznos a szervezet számára. A zöld tea úgy járul hozzá gyógyulásomhoz, egészségem megőrzéséhez, hogy egy aromában gazdag, jóízű italt fogyasztok. A teában vannak polifenolok (pl. kathecinek), fehérjék, szerves savak, aminosavak és egyéb összetevők. Ezek adják a jellegzetes zamatát és a gyógyításban betöltött kiemelkedő szerepét is. Ugyanis ezek gátolják a különböző (pl. emlő, szájüreg, prosztata, vese, bőr) daganatok növekedését. Nagyon hatékony az érképződést gátló hatása is. Mindig frissen kell elkészíteni és délelőtt legalább 3-4 csészével meginni ebből a finom és egészséges teából. Késő délutántól és este inkább citromfű – orbáncfű – bodza teakeveréket ajánlott inni!

13. Ma többet pihenek, kerülöm a zajt és keresem a csendet, a nyugalmat, az elvonulást.

Öt percig csak a légzésemre összpontosítok. Először csak megfigyelem a normál légzésem, majd mélyen és hosszan lélegzek ki és be. Mindig a kilégzés legyen hosszabb! A belégzés, ha lehetséges történjen mindig orron át, a kilégzés pedig lehet szájon keresztül is és kétszer hosszabb ideig tartson. Segít a számolás:

  • Belégzés: 1-2-3
  • Kilégzés: 1-2-3-4-5-6

14. Ma váltott (meleg-hideg) zuhanyzással fogom kezdeni a napot.

Ezzel serkentem a véráramlást és erősítem az immunrendszer jó működését. Nagy melegben hűsít, télen felmelegít. Fontos szabály: nem szabad fázni, csak fölmelegített testet érjen a hideg víz! Hideg lábak esetén meleg vízben tanácsos állni. Sorrend: 1, Jobb láb külső oldalán fölfelé csorgatom a vizet a combtőig, belül lefelé haladok a bokáig, bal lábon ugyanígy. 2, Jobb karon kívül fölfelé haladok a vállamig, belül lefelé, majd a nyak és arc, s a legvégén jön csak a törzs (has, hát, a szívzóna). Mindig hideg vízzel tanácsos befejezni! Utána alaposan megtörölközöm és felöltözöm. Hamarosan érzem a vízfürdő frissítő és melegítő hatását.

15. Ma este illatos, meleg fürdővel kényeztetem magam.

Választok egy nekem kedves, illatos gyógyfüvet, főzök belőle teát (pl. levendula) és leszűröm a fürdővízbe. Önthetek még a fürdővízhez 1 dl tejből vagy tejszínből kevert mézes oldatot, jó bőrtápláló. Gyújthatok egy gyertyát is, és így élvezem a meleg, illatos fürdő jótékony hatását. Engedem kényeztetni magam!

16. Ma jobban figyelek arra, mennyi szépség van körülöttem.

„Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvenné tőled azt, hogy a pillangóknak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.”
(Wass Albert)

17. Ma tisztító napot tartok, sok zöldséget eszem és sok folyadékot iszom.

Ezzel is támogatom a szervezetem testi és lelki megtisztulását. Reggel meleg zöld teát vagy gyógynövényteát iszom kevés friss citromlével és mézzel! Az kávét, alkoholt ezen a napon teljesen mellőzöm. Reggelire eszem egy tányér zabpehelykását, tízóraira egy almát, tizenegy órától pedig salátázom. A salátába aprítok idényzöldségeket és hidegen sajtolt olajjal valamint friss citrom levével keverem össze. Ebédre egy könnyű vegyes zöldségleves ajánlott. A levesbe tehetek krumplit, sárgarépát, petrezselyemgyökeret és zöldjét, melyet puhára főzök só nélkül, majd pépesítek. A sűrű krémlevest lassan kortyolgatva, minden egyes kortyot kicsit a szájban tartva fogyasztok el. Ebéd után fekve pihenek! A máj tájékára meleg vizes palackot teszek, mert ezzel is segítem a máj méregtelenítő munkáját. Sok tiszta vizet iszom! Vacsorára héjában főtt /sült krumplit és zöldségeket eszem, de ha jólesik, ehetek újra a déli zöldséglevesből is. Lefekvés előtt sétálok egy fél órát, és ha tehetem, veszek egy meleg kádfürdőt! Szóljon ez a nap magamról, a tisztulásról, a feltöltődésről!
 


Szakértőink

dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász



Bezár