Tüdőgyulladást kiváltó kórokozó évente a lakosság megközelítőleg 1 százalékát betegíti meg. A betegség lefolyása függ a beteg életkorától, általános egészségi állapotától, a kórokozó fajtájától is, illetve attól is, hogy a betegséget mikor sikerül diagnosztizálni. A megbetegedések egy részében sajnos akár következményes mellhártyagyulladással is számolni kell.
Mi a különbség típusos és atípusos tüdőgyulladás között?
Ez a megkülönböztetés a tünetek, illetve a diagnózis felállításának szempontjából meghatározó. A típusos tüdőgyulladás, mint ahogy a neve is mutatja, általában jól körülírható tünetcsoporttal hívja fel magára a figyelmet. Jellegzetes a köhögés, amely köpetürítéssel jár. A levegővétel gyakran szapora vagy nehezített és/vagy fájdalmas, a köhögést mellkasi-oldaltáji szúró fájdalom érzése kísérheti. Jellemző még a fáradtság, levertség és rossz közérzet, s gyakori a láz is, bár nem minden esetben jelentkezik.
Atípusos esetben az egyetlen tünet a tartós köhögés, amely elesettséggel, étvágytalansággal, esetleg hőemelkedéssel társulhat. Gyakran csak a röntgenfelvétel, idős embereknél még az sem mindig segít felállítani a pontos diagnózist. Előrehaladott gyulladásban a vérvizsgálat azon eredményei, amelyekből gyulladásra lehet következtetni, rendkívül magas értékeket adhatnak. Kifejlődött betegségben az úgynevezett szörty-zörej vagy a hó ropogására emlékeztető hang lehet tipikus tünet, amelyet hallgatózás során tapasztal az orvos.
Lobáris és gócos pneumónia
A betegség kiterjedésétől függően az orvostudomány megkülönbözteti a lebenyes (lobáris) és a bronchopneumóniát, vagyis a gócos tüdőgyulladást. A lobáris pneumóniában a tüdőlebeny egy határozottan körülírt területén a léghólyagocskák avagy alveolusok folyadékkal, úgynevezett exszudátummal avagy gyulladásos izzadmánnyal telnek meg. A gyulladás által a tüdőlebeny mind nagyobb területe válhat érintetté, sőt a betegség nem ritkán több tüdőlebenyre kiterjed, illetve átterjed a másik oldali tüdőfélre is. A gyulladásos folyamatok kiterjedhetnek a tüdőt befedő mellhártyára is, mellhártyagyulladást okozva. A bronchopneumonia ezzel szemben a páros szerv összes légutait érinti, vagyis a teljes tüdőt.
Primer és szekunder pneumónia
A tüdőgyulladás tipológiájában elkülönítendők a primer és a szekunder pneumóniák. Elsődleges tüdőgyulladás ép tüdőben keletkezik, míg a szekunder pneumónia már valamilyen meglévő (akár tüdő-)betegség talaján fejlődik ki.
Az elsődleges, virális pneumónia elsősorban a fiatal felnőtteket veszélyezteti. Tünetei – fokozódó nehézlégzésdyspnoe, vérköpés, cyanosis (a bőr kékes elszíneződése a vér oxigénhiánya miatt) – az influenza kezdeti jeleivel együtt jelentkeznek, azokkal egybefolynak. A fizikális vizsgálat eredménye gyakran nem elégséges, és a fertőzést csak a mellkasröntgen-vizsgálat mutatja ki biztonsággal. A betegséget legtöbb esetben RSV, parainfluenza, influenza és adenovírus okozza. Gyanú esetén mielőbbi kórházi kezelés indokolt, mert lefolyása gyakran súlyos, ezért intenzív ellátást igényelhet. Itt az antivirális kezelésen túl– miután csak a klinikai kép alapján nem lehet egyértelműen megállapítani a pneumonia etiológiáját – nagy valószínűséggel azonnal megkezdik az antibiotikumos gyógyszeres terápiát is.
A szekunder tüdőgyulladás az évente visszatérő járványok leggyakoribb szövődménye is. A baktériumok könnyű behatolását a légúti hám sérülése teszi lehetővé. A kezdeti heveny szak lezajlása után egy-három nappal a láz ismét emelkedik és kialakulnak a bakteriális pneumónia típusos tünetei. A szövődmények célzott antibiotikum-kezelést tesznek szükségessé.
