Erős szédülés

2012.06.16. - Írta: Orvos válaszol

Erős szédülés

Tisztelt Doktor úr!

Az utóbbi 2 évben idegileg elég túlterhelt vagyok, sokszor zsibbad a kezem, lábam, de az elmúlt hónapban egy új tünet jelentkezett reggel felkelésnél erősen szédülök, olyan mintha fel akarnának lökni majd 3-4 perc elteltével, csillapodik a szédülés, de elkezdek jobbra húzni, elindulok, de nekimegyek mindennek, mert folyamatosan jobbra húzok ez az első alkalommal 4-5 órán keresztül eltartott közben folyamatosan enyhült a második alkalom 2 óráig tartott körülbelül! Mi lehet ez? Eléggé megijedtem.

Várom válaszát! Tisztelettel!

Kedves idegileg leterhelt Beteg.


Leggyakoribb eltérülés oka az egyensúly szerv ideg zavara. Ez a két fülben található, egyszerű fizikális ideggyógyászati vizsgálattal kizárható. Ezután a két szem következne, amit ugyanaz az ideggyógyász megállapíthat, ha ott a baj góca. Ha a két fő egyensúlyban tartó szerv nem érintett, hátra van a nehezebb, a központi idegrendszer vizsgálata. Ezt már szakrendelésre kellene bízni. A fül és szem egyszerűen megvizsgálható körzetben is.
Amit az előzményekről írt, az inkább funkcionális, azaz működései zavar. Ahogy írja, leterhelt. Kezelés ezért több pihenés, nagyon enyhe nyugtató szedése. Azért korát közölhette volna, az ilyen esetben fontos tényező.

Jobbulást, Dr Sáry Gyula belgy. f.o.


Szakértőink

dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász



Bezár