Felhívás a nyári partik és fesztiválok szervezőihez

2011.08.10. - Írta: dr. Rácz József

Felhívás a nyári partik és fesztiválok szervezőihez

Nagy Britanniában május 18-án a Belügyminisztérium hívta fel a nyári fesztiválok szervezőinek figyelmét a dizájner drogok veszélyeire.

A nyári fesztiválok kihívása: a dizájner drogok

A dizájner drogok olyan szerek, amelyeket egyedi „tervezés” és gyártás révén állítanak elő. A cél az, hogy a kábítószerek hatásához hasonló molekulát állítsanak elő, ami ugyanakkor nem szerepel a kábítószerek listáján, így legálisan forgalmazható. „Kitervelt” vagy „törvénykerülő” vegyületekről is beszélhetünk. Miután egy-két vagy több év elmúltával betiltják a szert, módosítják a kémiai szerkezetét, és kezdődik minden elölről. Mivel újonnan előállított szerekről van szó, amelyek nagyon gyorsan elterjednek, nem rendelkezünk megbízható információkkal arról, hogy mik a rövid és főleg a hosszú távú veszélyek. A „megtervezett” dizájner drogokat nem állatokon, hanem embereken próbálják ki!

A legismertebb dizájner drog, ami e szerek „áttörését” jelentette a fogyasztás és a kereskedelem tekintetében, a mefedron („kati”) volt. Rendkívül gyorsan terjedt el Európa-szerte, Magyarországon is. A kereskedelem nagyobb része az interneten bonyolódott, így könnyen hozzáférhetővé vált. Magyarországon 2011. január 1-jével betiltották, de máris több szer, talán több tucat is verseng a megüresedett piaci helyért. Az Európai Unióban 2010-ben soha nem látott mértékben jelentek meg új, addig ismeretlen szerek (több mint 50 molekula), de Magyarországon is csak tavaly novemberben több mint 20 új szer jelent meg. Ezeket online shopokban árulják, ahol bárki rendelhet: általában növényi tápsó, fürdősó megtévesztő név alatt. Hatásukban keverednek az élénkítő, stimuláns, a rövid távon felfokozott jóérzést, eufóriát, valamint a szokatlan észlelést és tudatállapotokat okozó hatások. Az online boltokban egy-egy dizájner drog neve alatt bármit árulhatnak!

Pontos hatásuk nem ismert a szakemberek előtt sem. Egy angliai vizsgálat szerint, ahol 16 online boltból vásároltak dizájner drogokat, 7-8 féle vegyületet találtak ugyanazon név alatt. Mivel a használó nem tudja, mit használt, a drogtesztek pedig nem mutatják ki ezeket a szereket, így az esetlegesen szükségessé váló orvosi kezelés is nehézségekbe ütközhet!

Úgy véljük, hogy Magyarországon ezeknek a szereknek a fogyasztása nyáron fog robbanni! Online boltokban bárki vásárolhat dizájner drogot –a kockázatok közé tartozik az is, hogy egy-egy név milyen szert rejt maga mögött. A szabad online vásárlás, a növényi tápsó és fürdősó megtévesztő elnevezések, amik miatt a fogyasztók azt gondolhatják, hogy veszélytelen tudatmódosítókat használnak, a fogyasztás növekedéséhez járulnak hozzá. Ne feledjük, legális szerekről van szó! Előfordulhat az is, hogy a már betiltott mefedront is belekeverik az árult anyagba, ilyenkor a használó még bűncselekményt is elkövet. A használat rövid és hosszú távú kockázatairól ma még szinte semmit sem tudunk. Amivel mégis számolhatunk, az a hirtelen fellépő rosszullétek hallucinációkkal, megfigyeltetéses gondolatokkal, napokig tartó „pörgések” és a szétesettség érzését keltő tudatállapotok. Ilyenkor az orvosi-egészségügyi segítség elengedhetetlenné válik! A fesztiválok egészségügyi csapatának is fel kell készülniük ezekre a szerekre és fogyasztásuk következményeire.

A figyelmeztetést azért is indokoltnak tartjuk, mert sem a fogyasztók, sem pedig a prevencióval, az ártalomcsökkentéssel vagy a kezeléssel foglalkozó szakemberek sem ismerik pontosan a dizájner drogok hatásait – ez is egy lényeges különbség a már ismert anyagokkal szemben.

Egy dizájner drogokat árusító online shop kínálata:


Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár