Járjunk szűrővizsgálatokra! – A méhnyakrák megelőzhető

2017.03.02.

Járjunk szűrővizsgálatokra! – A méhnyakrák megelőzhető

Az Egyesült Királyságban végzett kutatások szerint évente körülbelül 347 nő életét lehetne megmenteni, ha mindannyian eljárnának a kötelező méhnyakrák szűrővizsgálatokra. Egy 1988-ban elindított program keretében évente több ezer esetet tudnának, illetve tudnak megelőzni.

Az elemzés során több mint 11.000 méhnyakrák diagnózissal rendelkező nő szűrővizsgálati történetét vizsgálták, és hasonlították össze egy nem rákos csoporttal.

A tanulmány 15 évet ölelt fel, és így az egyik legnagyobb erősséggel bírt. Habár nem bizonyítható, hogy a szűrővizsgálatok tehetők teljesen felelősség a diagnosztikai vagy halálozási rátában megfigyelhető különbségekért a kontroll és a vizsgált csoport között. Az életmódbeli faktorok talán még fontosabb szereppel is bírnak ezen a téren, ideértve például a dohányzást és a védekezés nélküli együttlétet számos partnerrel.

A program 25 és 64 év közötti nőket invitál a rendszeres szűrővizsgálatokra.

A tanulmány értékes és fontos információkkal szolgálhat mind az orvosok, mind pácienseik számára.



Forrás:
patient.co.uk



Szakértőink

dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus



Bezár