Koffein: még belefér pár csészével

Koffein: még belefér pár csészével

Annak ellenére, hogy sokaknál ez a reggel első itala, és az ebédet sem tudjuk elképzelni nélküle, évről-évre kevesebb kávét fogyasztunk. Pedig a kávé, azaz az élénkítő hatásáért felelős koffein egyáltalán nem az, aminek korábban gondoltuk.

Míg a nyolcvanas években még fejenként évi 3,1 kg kávéból főztünk feketét, addigra az elmúlt években a fogyasztásuk 2,1 kilogrammra csökkent, áll a Központi Statisztikai Hivatal, a KSH által kiadott összesítésben. Bár még ez is elegendő közel 300 adag presszókávé elkészítéséhez, közel sem tartozunk vele a világ nagy kávéfogyasztó nemzeteihez, melyek között az élen némi meglepetésre az észak-európai országokat találjuk. A finnek évi 12 kilogrammos fogyasztásától alig maradnak el a norvégok, a dánok és az izlandiak sem, a presszókávé hazájaként ismert Olaszország mindössze a 12. helyen van (5,9 kg/fő/év). Talán még ennél is meglepőbb, hogy a kávéivó nemzetként ismert amerikaiak évente mindössze 4,2 kilogrammal a világranglista huszonötödik helyének környékén vannak, míg az ismert kávétermelő Etiópiában mindössze 1,3 kg kávéból készítenek italt évente és fejenként, amivel éppen csak a hetvenedik hely előtt végeznek.

A kávé elterjedtsége is hozzájárul ahhoz, hogy a koffein lett a legnagyobb mennyiségben fogyasztott pszichoaktív anyag a földön. Ám ez az élénkítő szer nem csak a kávéban van: több tucatnyi növényben is megtaláljuk az 1,3,7-trimetil-xantán néven is ismert koffeint vagy valamelyik közeli rokonát, például a teobromint: teában, kakaóban, csokoládéban vagy a kóladió kivonatában. Becslések szerint a világ összesített fogyasztása évente akár a 120.000 tonnát is meghaladja, ami azt jelenti, mintha minden egyes ember naponta legalább egy csészényi kávét inna. Ami majdnem igaz is: felmérések szerint tízből kilenc ember minden nap fogyaszt valami koffeintartalmú italt.
A kávé világnapja alkalmából a Táplálkozás-Életmód-Testmozgás Platform Egyesület szakértői segítségével ismerkedhetünk meg a koffeinnel kapcsolatos néhány ténnyel és érdekességgel.

Tudta-e, hogy…?

Az európai lakosok átlagos koffeinfogyasztása naponta 200 mg, az északi országokban legtöbbször azonban ennek a mennyiségnek a dupláját, azaz 400 mg-ot is elfogyasztanak. A világranglista vezetője Hollandia, ahol egy átlagpolgár naponta 414 mg koffeint fogyaszt el kávé, tea, üdítőitalok és energiaital formájában. Mi magyarok egy 2009-es adat szerint napi 122,5 mg koffeinnel tartjuk frissen magunkat.

 


Szakértőink

Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus



Bezár