Konferencia a ritka rendellenességekről

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége 2010. október 15-16-a között tartotta meg a nemzetközi EUROTERV program Nemzeti Konferenciáját Budapesten.

2010.10.18.

Konferencia a ritka rendellenességekről

Az Európai Tanács 2009 júniusában elfogadta a ritka betegségek területén megvalósítandó fellépésről szóló ajánlást, mely az Unió tagállamai számára Nemzeti Tervek és Stratégiák kidolgozását és életbe léptetését ajánlja a ritka betegségek területén, 2013 vége előtt. E tervek megalkotásának elősegítését célozza az EUROPLAN program, melynek egyik legfontosabb lépése a Nemzeti Konferencia megrendezése.

A RIROSZ (Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége) célja az, hogy minden érintett érdekcsoport részvételével vitathassa meg az európai stratégiát és a hazánkban történő megvalósítás lehetőségeit. A sokféle, bár ritka betegség miatt az Unióban több mint 30 000 000, Magyarországon pedig kb. 600 000 - 800 000 ember érintett! A körülöttük élő családtagokkal, és a velük foglalkozó szakemberekkel együtt ez több mint 4 millió közvetlenül, vagy közvetetten érintettet jelent! Szerencsére sokuk rendszeres odafigyeléssel akár tünetmentes is lehet, ugyanakkor mások a súlyos egészségügyi és szociális gondok mellett nem tudnak bekapcsolódni még a rendelkezésre álló nagyon kevés (re)habilitációs programba sem, sok esetben pedig nincs is célszerűen felépített gondozási intézményrendszer Magyarországon.

A rendezvénnyel és a programmal kapcsolatos további információ a konferencia hazai és nemzetközi weboldalán érhető el.

 

www.europlanproject.eu

sites.rirosz.hu/europlan/


Szakértőink

dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész



Bezár