Lelki problémák – ne hunyjon szemet felettük!

2011.04.14. - Írta: SzN

Lelki problémák – ne hunyjon szemet felettük!

A gyermek illetve kamaszkorban felmerülő pszichés problémák nem múlnak el nyomtalanul. A gyermekkorukban lelki gondokkal, pszichés krízisekkel küzdők felnőtté válva mind társas kapcsolataik terén, mind pedig a munkavállalás szempontjából hátrányba kerülnek egészséges lelkületű embertársaikhoz képest – írja a sciencedaily.com internetes egészségportál.

A RAND Corporation legújabb kutatási eredményei szerint a fiatalkori pszichés problémák felnőttkorra gyakorolt negatív hatásai kétszer olyan erősek, mint a gyermekkori súlyos, ám fizikai betegségeké.

A pszichés gondokkal küzdő gyerekek problémái iskolai teljesítményükben is megmutatkozik, ám ez nem intelligenciájuk, sokkal inkább instabil lelkiállapotuk következménye, amely megnehezíti, hogy megfelelően koncentráljanak a tanórákon. A rossz lelkiállapot, a pszichés krízis ezenfelül károsan hat a fiatalok memóriájára is. Mindez pedig pont annyira sajnálatos, mint amennyire érthető: hiszen annak, aki aktuálisan máshol jár, ráadásul nem a „legszebb helyen”, vélhetően nehezére esik az a fokú figyelem, mint amit a pszichés gondokkal nem sújtott társai képesek produkálni.

A gyerekkori traumák még időskorban is kísértenek. A kutatók úgy találták, hogy azok, a már bőven középkorú felnőttek, és gyermekkorukban tartós pszichés krízissel, lelki problémákkal küzdöttek, idősödve mind a barátságosság, mind a lelkiismeretesség tekintetében „alacsonyabb teljesítményt produkáltak”, mint lelkileg nem traumatizálódott emberek – miközben ezek a személyiségtényezők segíthetik leginkább a felnőtteket abban, hogy sikeresek legyenek.

Mit tehet a szülő?

A szülők felelőssége igen nagy; sokan, hiába észlelik hogy „valami nem stimmel vele”, szemet hunynak a dolog felett, ahelyett, hogy segítséget kérnének. Hazánkban a Nevelési Tanácsadó Hálózat, amelynek kirendeltsége minden nagyobb településen illetve kerületben megtalálható, segíthet a problémák csökkentésében, konkrétan a fiatalok, gyerekek pszichés problémáinak, kríziseinek leküzdésében.

Komoly segítséget nyújthat a Budapesti Vadaskert Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia is, ahol a 18 éven aluli korosztály számára, igen magas színvonalú komplex gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátást nyújtanak.
 

Hozzászólások

Geraldfluri | 2018-08-09 06:34

Besides this it's likewise important or a writer to possess the particular comprehension about the subject of the essay so that he doesn't have to deal with any trouble later on when writing the essay. Before writing really good article, one needs to clearly know what sort of essay he or she's intended to write whether it's a journalism post, professional post, review article or post for a website because each one of such articles have their private defined writing styles. This primer on the best approach to compose an article sheds light on the procedure and empowers the writer get organized. Personalised assignment writing service business will have their own sites Online services are somewhat more reliable and affordable too. Content writing can also be a kind of essay writing, just you must be careful with the principles, if you believe that it is possible to write essay correctly then easily you might also write the content, it's not in any manner a massive thing. It's the chief part of the prewriting procedure of an essay. Since writing a summary may occasionally be tedious job since this is the location where you truly start contemplating your essay critically. Feelings that will save you from writing your own book. Essay writing generally comes as a challenge for men and women who aren't utilised to composing essays and it's an extremely enormous job typically for the pupils who don't have any type of experience in writing essays. Another thing to consider is that by employing an essay support like this you, you also run the danger of your instructor taking a look at the essay and discovering that it sounds nothing like your prior attempts. After the pupil doesn't have a personal opinion, then they should simply earn a choice to choose a topic, and choose pro or con. A student searching for quality financial research papers ought to go to an organization with a fantastic reputation on filing its work punctually. Regardless of what the consequences, the expression paper writing service industry will nevertheless grow. Internet isn't only alternative technique to traditional procedures of music supply, but additionally a fantastic prospect for artists and music-recording businesses to expose those goods to broad public. Many writing companies won't turn off clients if they're just under what they're asking. http://budilak.blog.undip.ac.id/2018/07/31/who-to-write-an-essay/
Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár