Lev Tolsztoj a sportok népszerűsítője

2016.09.12.

Lev Tolsztoj a sportok népszerűsítője

Lev Tolsztoj, aki a világirodalom zsenije, számos olyan tevékenységgel foglalkozott élete folyamán, amelyekről kevesebbet lehet tudni, de naplójában szívesen írt róluk és barátai is feljegyezték hétköznapjainak eseményeit. Mai szóhasználatban még azt is mondhatnánk róla, hogy fitnesz guru volt, mert a sportolás és a fizikai munka életének elválaszthatatlan része volt. Minden igyekezetével arra törekedett, hogy úgy éljen, ahogy regényeiben megálmodta. Jó példával akart elöl járni a környezete számára, de az egész világ előtt is, hiszen már korában is világhírnévnek örvendett, és Jasznaja Poljana-i otthonában rendszeresen felkeresték a kor híres írói, művészei.

Amikor 1908-ban az amerikai Good Health című lapnak nyilatkozott, kifejtette, miért lett vegetáriánus 1883-ban. Tanításának logikus következményének vélte, hogy erkölcstelen dolog a természet és benne az állatvilág erőszakos elpusztítása. Oroszország-szerte népszerűsítette a vegetáriánus életmódot, amelyről könyvet írt, és számtalan követője lett. A nyomdokain haladva, de már a halála után, 1912-ben megrendezték az első összoroszországi vegetáriánus kongresszust.
Az író hétköznapjainak egy részét a sportolásnak szentelte, és erre biztatta környezetének tagjait. 67 éves volt, amikor 1895-ben egy angol cég kerékpárral ajándékozta meg, ő pedig azonnal megtanult kerékpározni. Amikor barátai arról faggatták, miért részesíti előnyben a kerékpározást a lovaglással szemben, azt felelte: kerekezés közben minden figyelmét lekötik az útviszonyok, a hepehupás, gödrös, kavicsos talaj, tehát eközben nem jár máson az esze, mint az akadályok leküzdésén. Lovaglás vagy gyaloglás közben viszont folyton elmélkedik, s nem pihen az agya.
Tolsztoj a különféle sportok legnagyobb népszerűsítője is volt korában. Szinte naponta hosszú gyalogtúrákat tett, tornázott, úszott, lovagolt, súlyzózott. Egy barátja feljegyezte róla élményét, amikor felkereste Jasznaja Poljana-i birtokán. Az író már két órája teniszezett a lányával, aztán leült egy kicsit megpihenni, majd javasolta a látogatójának, menjenek el úszni egy közeli tóban. A barát azonban negyedóra múlva nem bírta a tempót, s inkább kievickélt a partra.


(kommerszant.ru)

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Buhály Mónika dr. Buhály Mónika gyógyszerész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta




Ön hova utazna szívesen nyaralni?







Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár