Lézertoll jelezheti a bőrrákot

2014.05.02. - Írta: Sz.N.

Lézertoll jelezheti a bőrrákot

Egy új találmánnyal, egy pici lézertolllal képesek az orvosok korán felismerni a kezdődő melanomát. Az eszköz akkor is több százezer ember életét menthetné meg, ha minden második vizsgálat eredménye lenne helytálló – a tollal viszont eddig minden vizsgálat során helyes diagnózist állítottak fel.

A Duke Egyetem munkatársai kidolgoztak egy eszközt, egy pici lézertollat, amellyel a bőr pigmentjeiben levő eumelanin mennyiségét mérik. Ez az anyag a rákot megelőző stádiumban felszaporodik a szövetekben. Ha korán ki tudják mutatni, mennyi van a szervezetben, az jelentősen javítja a gyógyulás esélyét.

A Science Translational Medicine-ben publikált cikk szerint a kutatók tizenegy melanomás szövetminta közül valamennyit azonosították az eszközzel.

Thomas Matthews kutatásvezető szerint a toll nagy előnye, hogy könnyen kezelhető, és még akkor is életek százezreit menthetné meg világszerte, ha csak minden második esetben ismerné fel a melanomát.

A team most korábban levett bőrszövetminták ezreit kívánja tanulmányozni a lézertollal, hogy pontosabb képet kapjanak, valóban mennyire megbízható az eszköz.

 

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár