Ne rontson ajtóstól a házba!

2012.01.18. - Írta: DA

Ne rontson ajtóstól a házba!

Amennyiben azt hiszi, az előjáték két percnyi birkózásból, némi nyomkodásból és az óvszer kereséséből áll, súlyosan téved. Ha tényleg partnernője kedvére szeretne tenni, meg kell tanulnia a ráhangolás művészetét.

Egy friss amerikai felmérés szerint a nők 92 százaléka – vagyis kis túlzással minden nő – legalább húsz percnyi előjátékot igényel ahhoz, hogy utána ki tudjon elégülni, a férfiak tekintélyes hányada azonban ennek ellenére is képtelen felfogni a „bevezető” jelentőségét. Márpedig a nőket a lassú, fokozatos, már-már dráma-szerűen felépített ingerek sorozata indítja be és hangolja rá a szexre, ellentétben a férfiakkal, akiknek többsége alapvetően éjjel-nappal bármikor bevetésre kész, és már viszonylag minimális ingertől is azonnal az úgynevezett lényegen jár az eszük. Abba persze bele sem gondolnak, hogy partnerük kielégülésével szemben és ezáltal maguk ellen is dolgoznak.

Vessük el a magvakat!
Törje ripityára szerelme munkahelyi figyelmét azzal, hogy rákényszeríti: egész nap a szexen járjon az esze. Írjon neki sikamlós témájú e-maileket, sms-eket, hagyjon neki sejtelmes hangüzenetet arról, mennyire nem tudja kiverni a fejéből, mi minden várhat önökre este.

You can leave your hat on
Néha-néha valóban izgató lehet, ha azonnal leszaggatja partnere ruháit, de a nők az esetek többségében nem vevők arra, amikor valaki ajtóstul ront be a házba. Simogassa végig partnerét úgy, hogy rajta van az összes ruhája, egyszerre csak egy gombot nyisson ki, kezét finoman csúsztassa be a blúzba vagy a blúz alá, és ön se vetkőzzön azonnal anyaszült meztelenre. Ha pedig utóbbihoz is elérkezett az idő, MINDIG szabaduljon meg a zoknijától is!

Legyen kiszámíthatatlan!
Azokra a részekre térjen rá később vagy legutoljára, amelyekkel legszívesebben azonnal kezdene. A nők izgalmi görbéje nem olyan meredek, mint a férfiaké: az erősebbik nem képviselőivel szemben gyakran kifejezetten kellemetlen nekik, ha valaki azonnal „azokon” a pontokon kezdi el fogdosni őket. Inkább koncentráljon olyan testtájékokra, amelyek érintése-csókolgatása-nyalogatása ugyanilyen bizalmas viszonyt feltételez, ám sokan mégis elhanyagolják őket: a külső és belső combokra, a csípőre, a lábfejre, a bordákra, a hasra vagy a térdhajlatra.

Iktassanak be egy kis szünetet!
Hol vésték kőbe azt, hogy a dolgokat az ágyban azonnal dűlőre kell vinni? Egyáltalán nem szükségszerű az, hogy az előjáték aktussal végződjön. Nyugodtan beiktathatnak közben egy-egy közös programot, hogy még jobban, tényleg száz százalékosan egymásra hangolódjanak.

Bezár