Négymillió cukorbeteg Angliában

Négymillió cukorbeteg Angliában

Egyre több a cukorbeteg Angliában, ami mind nagyobb terhet jelent a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) számára. A legfrissebb adatok szerint Angliában 3,8 millió felnőtt szenved cukorbetegségben, miközben legalább 940 ezerre tehető azoknak a száma, akiknek a betegségét nem diagnosztizálták. A betegek 90 százaléka tartozik a 2-es típusú cukorbetegek közé, aminek a legfőbb oka az elhízottság, amely megelőzhető volna.

A maradék 10 százalék az 1-es típusú cukorbetegek közé sorolható, amely általában gyerekkorban alakul ki és gyakran öröklött. A cukorbetegség súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, így például a végtagok amputálásához, veseelégtelenséghez, sztrókhoz, szívrohamhoz. Az alapbetegségek és az ezeket követő komplikációk kezelése egyre több pénzbe kerül. Számítások szerint évente mintegy 10 milliárd fontot is kitehet az összeg, ami jócskán megterheli a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat költségvetését.   
Chris Askew, az Egyesült Királyság cukorbetegségével foglalkozó szövetségének elnöke kijelentette, hogy ha a mostanihoz hasonló mértékben nő a betegek száma, az súlyos következményekkel jár az emberek életminőségében és a gyógyítás financiális támogatásában. „Az emberek túl későn veszik észre, hogy cukorbajuk van. Csak akkor kérik az orvosok segítségét, amikor már komoly komplikációk lépnek fel, például veseelégtelenségben szenvednek vagy szívproblémákkal küzdenek. A megoldás az lenne, ha az érintettek jobban odafigyelnének egészségükre és idejében orvoshoz fordulnának” – mondta Chris Askew.   


(Independent)

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár