Szakítsunk időt egy kellemes esti időtöltésre – nem kell folyton a TV képernyőjét bámulnunk – és ajándékozzuk meg magunkat a nyári csillagos égbolt semmihez sem mérhető, gyönyörű látványával.

Július közepe táján, este 10 óra után a koromfekete égbolton már teljes szépségükben ragyognak felettünk a csillagok. Pár percnyi nézelődés után szívünket átjárja a nyugalom, lelkünk megnyugszik, és a végtelenség látványa áhítattal tölt el minket. Minden bizonnyal elődeinket is elkápráztatta ez a kép. Képzeletünk játszadozni kezd; a fényesebb csillagokat gondolatban összekötve, különféle alakokat formázhatunk magunknak. Így tették ezt őseink is, akik a könnyebb tájékozódás miatt, vagy éppen csak a saját szórakoztatásukra különféle alakokkal, hősökkel, mesefigurákkal, állatokkal és tárgyakkal népesítették be az égboltot. Első pillantásra persze nagy rendetlenség mutatkozik a csillagvilágban, de azért nem olyan nehéz eligazodni közöttük.

Elég magasan, délkeleti irányban három igen fényes csillag hívja fel magára a figyelmet. Mindhárom más-más csillagképhez tartozik. Közülük a legfényesebb a Lant csillagkép főcsillaga a Vega, amely egyben az egész földi égbolt legfényesebb csillaga. Tőle északabbra a Hattyú csillagképben lévő Deneb, délebbre pedig a Sas csillagképben ragyogó Atairt láthatjuk. Ez a Nagy Nyári Háromszög. Az Atairt őseink Cigánynak is nevezték, aki elment szénát lopni. Ám a Csősz – a Vega – észrevette, elkezdte kergetni. Amerre a Cigány szaladt, mindenfelé elszórta a szalmát. Ezért látszik az égen a Szalmásút – mondták eleink. A Szalmásút nem más, mint az az ezüstösen derengő halvány sáv az égbolton, amelyet mi már Tejút néven ismerünk. Hogy valójában mi is a Tejút, azt igazából akkor tapasztalhatjuk meg, ha távcsővel szemléljük. Nem kell komoly csillagászati távcsőre gondolni, elegendő egy kisebb kézi látcső is. Ezen keresztül szemlélve meggyőződhetünk arról, hogy a Tejút halvány csillagok sokaságából áll. Gyenge fényük halvány fénylő sávvá olvad össze szemünkben. És, hogy mik a csillagok? Olyan égitestek, mint a mi Napunk. Csak nagyon messze vannak tőlünk. Olyan messze, hogy évekig, vagy évtizedekig utazik a fényük az űrön keresztül, míg szemünkbe ér. A Nap is egy szerény tagja a hatalmas, százmilliárd csillagból álló rendszernek, a Tejútnak.

A Tejút sávjában „repül” a Hattyú is, amelyről az előbb már esett szó. A feje déli irányba, lefelé néz, kiterjesztett szárnyai pedig kelet-nyugat irányúak. A görögök szerint a Hattyú Orfeuszt ábrázolja, aki olyan szépen énekelt, hogy dalával még az isteneket is megbabonázta. Hálából őt, és lantját is (Lant csillagkép) az égre helyezték. A régi magyarok a Hattyú csillagaiban nászmenetet véltek látni. A legfényesebb csillag, a Deneb volt a nászvezető, utána mentek a Hattyú szárnyainak csillagai, a vőfélyek, majd legvégül kullogott, – mintha meggondolta volna magát - a vőlegénycsillag.

Haladjunk tovább a Tejút sávján észak felé! Itt találjuk a Cepheuszt és a jellegzetesen W alakú Cassiopeiát. Mi magyarok ez utóbbi csillagcsoportban Kocsmát véltünk felismerni, hiszen ez mind a mai napig fontos intézménye a falusi közéletnek. A kocsma közelében ott dülöngél a Részegember, amelyet a Cepheusz néhány halvány csillaga rajzol ki.

Alacsonyan, a keleti-, észak-keleti látóhatár fölött kereshetjük meg a görög mondavilágnak Cassiopeiához és a Cepheuszhoz kapcsolódó többi szereplőjét is; a Perzuszt, az Andromédát és a Pegazust. Történt ugyanis, hogy igen nagy haragra gerjedt Néreusz tengeristen, mert Cassiopeia, Cepheusz felesége azt állította magáról, hogy ő még Néreusz lányainál, a Nereidáknál is szebb. Büntetésül egy tengeri szörnyet küldött Cepheusz etióp király birodalmának kikötőjébe.

A király bölcsei kitalálták, hogy az öböl bejáratát elzáró tengeri szörnyet, a Cetet meg lehet vesztegetni azzal, ha megkaphatja martalékul lányukat a szépséges Andromédát. (Itt csak elgondolkozom azon, hogy Cassiopeia hiúsága miatt miért másoknak kellett bűnhődniük? És ez azóta sem változott?) A király emberei odaláncolták hát a királylányt a parti sziklához, és ő várta végzetét. Ám éppen arra járt Perzusz a hős, szárnyas paripáján, a Pegazuson. Meglátta Andromédát, és menten beleszeretett. Megölte a tengeri szörnyet és feleségül vette Andromédát. E kedves történet valamennyi szereplője az égre került, egy-egy csillagkép formájában. A Cetet is ott találhatnánk, de csak hajnal felé fog a látóhatár fölé emelkedni. Akinek van kedve, várja meg!

Most viszont forduljunk nyugat felé, mert ott találjuk a magyar ember számára mindenképpen ismerős csillagalakzatot, a Göncölszekeret. Valójában ez nem önálló csillagkép, hanem a Nagy Medve egy részét alkotó hét fényes csillag rajzolja ki. Annyira jellegzetes képződmény, hogy egyetlen nép figyelmét sem kerülhette el. Ám mindenki mást képzelt bele. Az amerikai indiánok négy medvének, és a velük harcba szálló három vadásznak látták. Az indiaiak halottas menetnek nézték. A négy csillag volt a koporsó, a szekér rúdjának három csillaga pedig a siratók. Megint mások merítőkanalat láttak e csillagokban. Egyik régi magyar mese szerint a szekér Szent Péteré, aki azzal vitte hazafelé a szalmát. De amerre ment, a szalma lerázódott a szekérről, és azóta látszik az égen a Szalmásút, vagyis a Tejút. A szekér két utolsó csillagának irányát felfelé meghosszabbítva, azok távolságának kb. ötszörösére egy fényesebb, magányosan álló csillagot láthatunk, ez a Sarkcsillag. Felé fordulva elég pontosan meghatározhatjuk az északi irányt. Mivel a Föld forgástengelye csaknem pontosan erre a csillagra mutat, úgy látjuk, mintha az egész égbolt körülötte forogna. A régiek ezért a Sarkcsillagot Ég Köldökének, Karócsillagnak, vagy Fúrócsillagnak is nevezték. A Sarkcsillag egyébként a Kisgöncöl, vagy Kis Medve legfényesebb csillaga.

Ha a Göncölszekér hajlott rúdjának ívét meghosszabbítjuk, akkor a délkeleti égen egy fényes, sárgás színű csillagot találunk, amely az Ökörhajcsár, vagy más néven a Bootes csillagkép főcsillaga, az Arkturusz. Az Ökörhajcsár, a magyarok szerint az Ökörpásztor vigyázott a hét cséplést végző ökörre, amelyek a Karóhoz, vagyis a Sarkcsillaghoz voltak kikötve. Talán nem is kell mondanom, hogy a hét ökör a Göncöl hét fényes csillaga volt. Az állatok a Karó körül járva taposták ki a magvakat. Milyen szép megfogalmazása ez annak a jelenségnek, hogy az égbolt csillagait a Sarkcsillag körül látjuk körbe-körbe járni.

Csaknem a fejünk felett, déli irányban kereshetjük meg a Herkules csillagképet. Herkules, görögösen Heraklész a rettenetes erejű istenség dicső tetteivel érdemelte ki, hogy az égre kerülhessen.

Ő ölte meg a núbiai oroszlánt is, amiről azt tartották, hogy egyetlen dárda sem tudja átszakítani a bőrét. Heraklész ezért nem is dárdával ment ellene, hanem beszorította barlangjába, és ott puszta kézzel megfojtotta. A szerencsétlen állat is az égre került, mint az Oroszlán csillagkép. Ezt azonban most nem láthatjuk, mert már eltünt a nyugati látóhatár alatt.

A Herkules és az Ökörhajcsár között egy halvány, csillagok alkotta szép körívet vehetünk észre; ez az Északi Korona. A monda úgy tartja, hogy ez Ariadnénak, a krétai királylánynak a koronája volt. Az ő bátyja volt Minotaurosz, a bika fejű, ember testű, emberevő szörny, aki egy labirintus mélyén lakott. A legyőzésére induló hősök valamennyien eltévedtek a labirintusban, ahol azután a szörny áldozatai lettek. Ariadnénak azonban megtetszett Thézeusz, a görög hős, ezért egy aranyfonalból álló gombolyagot adott neki, hogy azt maga után gombolyítva visszataláljon labirintus bejáratához. Thézeusz meg is ölte a bikafejű szörnyet, majd (csupán hálából?) feleségül vette Ariadnét. A szerelem mindenestre nem lehetett túl nagy, mert később elhagyta. Ariadné azonban belehalt a bánatba, az istenek pedig koronáját az égre helyezték, tán a hűtlen férfiak figyelmeztetésére. Más változat szerint nem a koronáját, hanem az aranygombolyagot láthatjuk e csillagképben. Mi magyarok Urunkasztalának mondjuk e csillagívet. Legfényesebb csillaga maga Jézus, körben pedig a tanítványai ülnek.

Körbejártuk hát a nyári éjszakák égboltját, és aki velem tartott, azt hiszem nem bánta meg. Gazdagabbak lettünk a csodálatos látvánnyal és sok kedves mesével, mondával. Remélem, hogy ezek után majd egy kicsit más szemmel tekintünk a csillagokra, amelyek időtlen idők óta ott ragyognak felettünk, csak mi városi emberek kicsit elfeledkeztünk róluk.

Viszont tudok egy helyet Budapesten, ahol mindenkor gyönyörködhetünk a csillagos égboltban, és az előbbieknél is szebb történetekkel ismerkedhetünk meg. Ez a hely a Planetárium, amely a Népligetben található. Sok egyéb műsora mellett az „Égiekkel játszó földi lelemény” című szedi csokorba a csillagokról, csillagképekről szóló szebbnél-szebb meséket, amelyek között szakavatott előadó kalauzolja végig a látogatót.