Őszi éjszakák

2012.09.30. - Írta: Gesztesi Al­bert, csil­la­gász

Őszi éjszakák

Minden hónapban, évszakban más és más csillagok, égitestek népesítik be az esti eget. Sokakban fölmerülhet a kérdés: vajon miért van az, hogy az egyes évszakok ege különböző, és hogy például az őszi nappali égen miért éppen azok az égitestek találhatók, amelyek tavasszal éjszakánként tűnnek fel?
 

Nos, ez a Föld Nap körüli keringése miatt van így. Amennyi idő alatt a Föld egyszer befutja Nap körüli pályáját, az számunkra egy év. Ahogyan múlik az idő, telnek a napok, hetek, hónapok, úgy halad tovább útján a Föld. Ezért a Nap tőlünk nézve mindig más csillagok irányában látszik. Pontosabban látszana, ha a csillagokat a nappali égen is lehetne látni. Emiatt mindig újabb és újabb csillagok kerülnek a nappali égre, azaz tűnnek el szemünk elől. Azok viszont, amelyek korábban a nappali égen voltak, a sötétség beálltával láthatókká lesznek. Az év során folyamatosan változik a nappali és az éjszakai ég, de a változás csak hosszabb idő alatt lesz igazán szembetűnő. Egy fél év alatt pedig már éppen akkora, hogy a tavaszi. és az őszi ég csillagai fölcserélődnek.

Kicserélődtek az Állatövi csillagképek is. Egész alacsonyan, délnyugaton van a Vízöntő, délen, magasabban látszik a Halak, majd délkeleten a Kos látható, nyugaton a Bika, és egészen alacsonyan a keleti látóhatár fölött már megjelent a hideg téli éjszakák legszebb csillagképe, az Orion. Szomszédságukban a Szekeres és az Ikrek fényes csillagai tündökölnek. Az északi látóhatár fölött, alacsonyan a Nagygöncöl, vagy Göncölszekér alakja bontakozik ki. Hajlott rúdja most lefelé mutat. Eleink, akik jól ismerték az égbolt járását a következőképpen fogalmaztak: „Õsszel a Göncöl rúdja mindig fönn van, mikó lefelé konyú, éjfél vagyon.”

Magasan fölöttünk szeli át az eget egy sejtelmesen fénylő, ezüstös sáv, amelyet bizonyára mindenki jól ismer Tejút néven. Az égen mindenfelé látható csillagokkal együtt ez a mi csillagvárosunk, másként galaxisunk, amelyet a Naphoz többé-kevésbé hasonló csillagok százmilliárdjai alkotnak. Azokban az irányokban található a csillagok többsége, amerre a Tejút sávját látjuk, s így, fényük összemosódván, összefüggő ezüstszalagként osztják ketté az égboltot.
A Tejutat számtalan névvel illették a különféle népek.

A régi magyarok többek között Jézusúttyának, Országútnak is mondták Ám ez az égi országút bizony elég girbe-gurba, sőt egy helyen ketté is ágazik. A régi magyarok azonban erre is találtak magyarázatot:
„Mikó Krisztus Urunk Szent Pétörre’ mönt, az Országúton taná’tak egy nyüves kutyát. Szent Pétör befogta az órát, e’kerülte. Krisztus Urunk csak mönt a röndös úton. Hogy tovább möntek, láttya Krisztus Urunk, hogy egy részög embör dűlöngél az úton, káromkodik, de éktelenül. Krisztus Urunk messzirül kitér elűle. Szent Pétör nem állhatta mög, hogy mög ne kérdezze Urunkat, aszonta Krisztus Urunk: Látod Pétör! az a nyüves kutya sönkit se bánt, attul nem kő félni, de az a disznó mindönkivel kiköt, az elül ki kő térni. Azúta láccik az az út az égön, a mijúta kitért Krisztus Urunk a részög embör elű.” A kitérés miatt ágazik ketté a Tejút a Cepheusnál, a Hattyú közelében.
Éjfél tájban, déli irányban láthatjuk a Vízöntő, a Halak és a Cet csillagképet. Az ókorban azokon a vidékeken, ahol ezek a csillagképek megszülettek, akkor köszöntött be és tartott az esős évszak, amikor a Nap e csillagképek irányában járt. Neveikkel erre utaltak.

A Vízöntőben a görögök ősatyjukat, Deukaliont látták, aki feleségével, Pürrhával együtt megmenekült abból az özönvízből, amellyel Zeusz az akkori idők velejéig romlott emberiségét sújtotta. Õk ketten népesítették be aztán a Földet, méghozzá elég sajátságosan. Hátuk mögé dobálták a földistennő, Gaia csontjait, azaz a szerteszét heverő köveket. A Deukalion által elhajított kövekből férfiak születtek, s nők azokból, amelyeket Pürrha vetett a háta mögé.

A Halak csillagképében a hozzá fűzött ókori mesék egyike szerint Aphrodité és Erósz láthatók. Történt ugyanis, hogy a szerelem istennőjét és fiát az Eufrátesz partján megtámadta Tüphon, a gonosz óriás. Aphrodité és Erósz félelmükben a folyóba ugrottak és halakká változtak.

A keleti égbolton három fényes csillag vonzza a tekintetünket. Közülük legmagasabban a Szekeres főcsillaga a sárgás fényű Capella ragyog, amely az őszi-téli éjszakákon mindig magasan jár. Tőle délebbre az Aldebaran, a Bika „szeme”, és egészen alacsonyan az Orion vörös óriása, a Betelgeuze. A Szekeres csillagképben a görögök a szekér feltalálóját látták.

A Bikához, mint annyi más csillagképhez is, többféle mitológiai történet fűződik. Van, amelyik szerint annak a szelíd, hófehér bikának égi mása, amellyel Europé, föníciai királylány találkozott egyik tengerparti sétáján. Érdekes, hogy nagyon kifejező volta ellenére eleink nem láttak bikát ezekben az égitestekben, de természetesen nem kerülték el figyelmüket. A Bika legfényesebb, vöröses színű csillagát, az Aldebaránt, Bujdosók lámpásának mondták. A körülötte látható csillagcsoportot pedig Méhkasnak nevezték.

A Bika hátán sűrűn egymás mellett apró csillagok sokasága látszik, a Fiastyúk. Hivatalos elnevezése; Plejádok. A görög mese szerint egyszer egy vadász üldözte Atlaszt és Pleioné hét lányát, akik gyönyörű nimfák voltak.

Zeusz, hogy a tündérek menekülését segítse, galambokká, Pléiászokká változtatta őket. Az égbe röppenő madarak azóta is ott látszanak, mint a Plejádok csillagai. Ám valaha annyiféle névvel illették hazánkban, hogy szinte lehetetlen valamennyit fölsorolni. Somogyban és Tolnában Oláhtáncnak hívták, s ez nagyon találó, amennyiben a légköri hatások miatt csillagainak sziporkázása egy táncoló csoportra emlékeztet. Kalotaszeg környékén Kotlóscsillagnak, Erdély más részein, szintén nagyon szemléletesen, Szitáslyuknak hívták.

A Plejádok csillagainak föl-, vagy eltűnése már a legrégibb időktől fogva fontos szántóföldi munkák elvégzésére figyelmeztetett.
Hésziodosz, a Krisztus előtt hétszáz táján élt görög bölcselő így írt „Munkák és napok” című könyvében: „Pléiászok, Atlasz lányai, hogy föltűnnek az égen, kezdj el aratni, s amint eltűnnek, kezdd el a szántást. Negyvenszer kél s nyugszik a Nap, míg rejtve maradnak, közben az esztendő lassan tovagördül az útján, s hogy előbújnak, akkor kell, vasadat köszörülnöd. Ez a törvénye a szántóföldeknek...”

Ha sokáig figyeljük az eget, időnként fel-fel villanó meteorokat is láthatunk. Számuk különösen megszaporodik november közepe táján, mert ekkor találkozik bolygónk a Leonida meteorrajjal. Ilyenkor a Nap körül hatalmas porfelhőt képezve keringő parányi kődarabkák igen nagy sebességgel ütköznek légkörünkbe, majd a levegővel való súrlódás következtében felizzanak, és maradéktalanul elhamvadnak. Vékony, fényes csíkot húznak az égen, mintha egy csillag esett volna le. Aki hullócsillagot lát, gyorsan gondoljon valamire, s ha közben egy szót sem szól, akkor kívánsága teljesül – tartották a régiek.


Szakértőink

dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár