Őszi nagytakarítás – máriatövissel

A toxinokat az év gyógynövényével űzzük ki

Őszi nagytakarítás – máriatövissel

Lakásunkhoz hasonlóan, a szervezetünknek sem csak tavasszal van szüksége nagytakarításra. A nyári dorbézolások és kihágások után, az ünnepi időszakra készülődve érdemes végigcsinálni egy-egy méregtelenítő kúrát, hogy a karácsonyi vacsorához már tiszta lelkiismerettel, és legfőképpen toxinoktól mentesen ülhessünk.

Sokszor ábrándozunk arról, hogy milyen jó is lenne, ha a fárasztó munkanap után, csillogó-villogó otthonban landolhatnánk, sehol egy porszem, rend és tisztaság uralkodik. Ez sajnos a legtöbb esetben hiú illúzió, az áhított rendért komoly energiákat kell mozgósítanunk. Ahogy lakásunkat, úgy bensőnket is érdemes időről időre „megtisztítani”, hiszen a méreganyagok akarva-akaratlanul is lerakódnak benne. Szerencsénkre szervezetünk jórészt önjáró, a méregtelenítést például májunk elvégzi, ám időnként, kúraszerűen mégis érdemes segíteni a munkáját.

Legnagyobb mirigyünk, a májunk minden nap komoly harcokat folytat a szervezetünkbe sokszor észrevétlenül és kikerülhetetlenül érkező méreganyagok ellen. Hogy e létfontosságú szervünk munkáját segítsük, legtöbben tavasszal fogunk intenzívebb méregtelenítésbe, hiszen ez a megújulás időszaka. Ugyanakkor, ha belegondolunk, mennyire engedtük el magunkat nyaralásaink során, rájövünk, igencsak érdemes ellensúlyozni a felgyűjtött toxinokat… Hamarosan érkeznek a nagy téli családi ünnepek, ami előtt még pont jut idő egy két hónapos méregtelenítő kúrára.

A méregtelenítés legtermészetesebb módja a 2013-as év gyógynövényének választott máriatövis segítségül hívása. A mediterrán térségben őshonos, de hazánkban is felbukkanó növény legfőbb hatóanyaga a sylimarin, amely az érett magvakban található, és antioxidáns hatással rendelkezik. Amellett, hogy a növény Magyarországon csak nagyon nehezen szerezhető be, a szakértők szerint nem is érdemes otthon kísérletezni vele, mert a víz nem oldja ki legfőbb hatóanyagait. Célszerűbb és egyszerűbb is olyan máriatövis kivonatot tartalmazó kapszulákkal méregteleníteni, mint például a Silegon*, mert ebben a hatóanyag megfelelő koncentrátumban található, és még csak sanyargatnunk sem kell magunkat. A máriatövis ezen felül hazánkban olaj formájában érhető el, illetve szélsőséges esetekben kórházakban, intravénásan adagolják. Amennyiben kapszulákat szedünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy ezek nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Így méregtelenítő programunk során feltétlen figyeljünk a helyes étkezésre és a rendszeres testmozgásra, s ezzel már sokat teszünk szervezetünk épségéért.


* Silegon Méregtelenítő Kapszulák. Máriatövis kivonatot és lecitint tartalmazó étrend-kiegészítő lágyzselatin kapszula.

Játék leírás:


Szakértőink

dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár