Románcok a munkahelyen

2014.03.28.

Románcok a munkahelyen

Még napjainkban is tartja magát a szólás, hogy házinyúlra nem lövünk, ami azt jelenti: munkahelyen tilos párkapcsolatot kialakítani. 

A szólás azonban idejétmúlttá vált, mivel egyre többen a munkahelyükön találják meg párjukat. A szakértők szerint ezen nincs mit csodálkozni, ez természetes folyamat, hiszen az ember idejének jó részét a munkahelyén tölti, sőt gyakran még lazítani is a kollégákkal megy.

Magától értetődő, hogy azok között, akik jobban megismerik egymást, több időt töltenek együtt, olykor szerelmi viszony szövődik. Ma már a munkavállalók között sem tabu téma az irodai szerelem, a többség meg sem próbálja eltitkolni a viszonyt. Erre vonatkozóan számos külföldi társkereső intézet végzett felmérést, amikből kiderült, hogy a szerelem nem ismer határokat.

Az amerikaiak többsége például túl van már egy olyan randin, amit a munkatársával töltött, 18%-uk pedig már kétszer is bonyolódott munkahelyi románcba. A közös munkahely ráadásul nem is feltétlenül biztos kudarc: tízből egy amerikai munkahelyi románca ugyanis házassággal végződik. A németországi tapasztalatok szintén azt mutatják, hogy dívik a munkahelyen történő ismerkedés.

Bezár