Sokszínű május elseje

2017.04.28.

Sokszínű május elseje

Május elseje a munka ünnepe, és egyben világszerte számos országban nemzeti ünnep is. Néhány országban a dátum eltérhet ettől, de a lényeg ugyanaz.

Az Egyesült Királyságban sok helyen még mindig a Május Királynő koronázásával ünneplik ezt a napot. A régi tradíciók szerint az emberek jelmezekbe öltöznek, és lóra is ülnek.

Május elsejét sok helyütt még Közép-Amerikában is ünneplik, például Costa Ricán, Panamában és a Karib térség néhány részén, többek között Kubában is. Mexikóban szintén nemzeti ünnepként tartják számon. Dél-Amerikában ünneplik (a teljesség igénye nélkül) Argentínában, Bolíviában, Chilében, Peruban, Uruguayban és Venezuelában is. De nemzeti ünnep Kínában, Thaiföldön és Vietnámban is.

Az USA-ban, valamint Ausztráliában és Kanadában az évnek teljesen másik szakában emlékeznek meg a dolgozókról.

Az ünnep gyökerei egészen a sokat emlegetett görögökig nyúlnak vissza, ahol ez az ünnep a tavasz és a megújulás ünnepe volt. Tradicionálisan ilyenkor virágokat gyűjtöttek, illetve a májusfa körül termékenységi szertartást tartottak. A szocialista, illetve kommunista országokban vált az esemény a dolgozók ünnepévé.

Korábban napi 10-16 órát kellett dolgozniuk az embereknek, a mozgalom során csökkentették a ledolgozandó órák számát nyolcra.

Sok országban a szakszervezeti zavargások miatt kapták meg a dolgozók ezt a napot.

Németországban ezek a megmozdulások eredménytelennek bizonyultak, 1933-ban azonban Hitler ajándékozta oda nekik ezt a napot, majd rögtön ezt követte a szakszervezetek felszámolása. Az Egyesült Királyságban 1978-ban vezették be, de mindig május első hétfőjén tartották az ünnepet azért, hogy minimalizálják az üzletnek okozott károkat.

Kínában az 1990-es években jelent meg ünnepként május elseje. A kormány 7 napos ünneppé nyilvánította a munka ünnepét. Ez lehetővé tette az emberek számára, hogy ebben az időszakban is utazzanak. 2008-ban azonban felülvizsgálták az ügyet, és az ünnep egynapossá vált.

Szimbólumok és szokások

Számos szokás a római vagy görög fesztiválok idejéből ered. Ide tartozik a virággyűjtés, a Május Királynő koronázása vagy a májusfa körbetáncolása. Az ezen a napon tartott sportok, ünnepségek mind a természet újjászületését és az ember termékenységét szimbolizálják. Spanyolországban például egy magas fenyőfát használnak májusfaként. Szalagokkal, gyöngyökkel és tojáshéjjal díszítik, és éneklés közben körbetáncolják.

Ha tehetjük, töltsünk időt családunkkal, barátainkkal ezen a napon is! Keressünk hagyományokat, próbáljuk ki a különféle szokásokat!


Forrás: www.timeanddate.com


  


Szakértőink

Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos



Bezár