Szálljunk, vagy ne szálljunk?

2011.08.26. - Írta: dr. Somogyi Andrea, pszichiáter

Szálljunk, vagy ne szálljunk?

Az emberiség egyik évezredes álma volt a repülés, gondoljunk csak Ikaroszra, vagy Leonardo da Vinci vázlataira. Majd megvalósult az álom, napjainkra hétköznapi közlekedési eszközzé vált a repülőgép. Része lett az életünknek, de egyben szorongások forrása is, hiszen mégiscsak a földre születtünk.

Hiába tudjuk, hogy a számokat összesítve a repülőgép a legbiztonságosabb közlekedési eszköz, a terrorcselekmények szörnyűségeinek ellenére, hiszen összevetve az ún. utaskilométereket, amely szám segítségével összehasonlíthatók az egyes közlekedési formák, a kilencvenes években, éves átlagban az USA-ban 30 ember halt meg repülőgép-szerencsétlenségben, míg autóbalesetben 30.000, mégis sokakban félelmet vált ki a repülés. A repülési fóbia összetett szorongásos állapot: rettegés az ismeretlentől, szokatlan zajok, dübörgés, mozgások követik egymást, nem tudjuk, mi a „normális”, nem kontrollálható számunkra a folyamat, kiszolgáltatottság, bizonytalanságérzet alakulhat ki. S mindezen érzésekhez társulhat a magasságtól és a bezártságtól való félelem.
A repülési fóbia előfordulási gyakorisága igen magas, 10-15%. Ezen felül 20% azon emberek aránya, akik bár repülnek, mert nincs más választási lehetőségük, mert szükséges a munkájukhoz, de közben heves szorongásokat élnek át.
Mégis ott a vágy: szeretnénk látni, tapasztalni, megismerni a világot, de sok helyre csak repülőgéppel lehet eljutni.
Évekkel ezelőtt megkeresett egy hölgy, akinek ölébe pottyant annak a lehetősége, hogy elutazzon álmai szigetére. Bár előzőleg soha nem ült repülőgépen, mégis, amint eszébe jutott az utazás, máris szorongásos roham jelentkezett szívdobogással, fulladásérzéssel, mellkasi nyomással, verítékezéssel. Adott volt három hónap: ezen idő alatt meg kellett gyógyulnia. Máig őrzök egy díszes vázát, amelyet az álmok szigetéről emlékül kaptam.

Másoknál úgy alakul ki a repülési fóbia, hogy testi rosszullét jelentkezik valamely ok miatt, pl. légnyomásváltozás, s a roszszullét élménye mintegy reflexként kötődik a külső tényezőkhöz, akár a gép zajához, akár annak belső teréhez. S agyunk úgy működik, hogy egyetlen erős negatív élmény meghatározó lehet az elkövetkezőkben.

Előfordulhat, hogy a repülőgép moraja, remegése, levegője hívja elő egy régen átélt félelem érzését, s onnantól kezdve a szorongás már a repüléshez is kötődik. Mint az az üzletember, aki átélt egy földrengést külföldön, s a repülőgép remegése a föld mozgását idézte fel benne az átélt szorongással együtt.

Az egyéb szorongásos betegek, a pánik betegek, közlekedési fóbiások, bezártságtól rettegők, általános szorongásos zavarban szenvedők számára már alapbetegségük miatt is megpróbáltatást jelent a repülés és a repülőgép. Hiszen a repülésnek szinte minden mozzanata előhívhatja az aggódó gondolatokat, a rosszulléteket: „Mi történik, ha az óceán felett leszek roszszul?”

Mondhatják cinikusan „hát akkor nem kell repülni, miért ne lehetne élni e nélkül”. Lehet. De ha van segítség, akkor élni kell vele, hiszen ha megismerhetjük a világot, ismerjük meg! Amennyiben önállóan jelenik meg a repülési fóbia, jól kezelhető célzottan ún. kognitív és viselkedésterápiával. Ez kiegészíthető megfelelő gyógyszeres kezeléssel, amely a repülés előtti rövid időszakra, illetve a repülés időtartamára korlátozódik.
Amennyiben más szorongásos betegség is fennáll, akkor annak gyógyítása részeként orvosolandó a repülési fóbia is.


Szakértőink

dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár