Tartsd kézben az asztmás tüneteket!

május 7-e az Asztma Világnapja

Tartsd kézben az asztmás tüneteket!

Az asztma egy krónikus légúti gyulladásos betegség, amely évről-évre egyre több embert érint világszerte. Kialakulásának okai lehetnek a genetikai hajlam, illetve olyan környezeti hatások, mint a dohányfüst, szennyezett levegő, allergének vagy légúti fertőzések. Habár az asztma nem gyógyítható, tünetei gyógyszerekkel kezelhetők.
A Világmozgalom az Asztmásokért Szervezet idén 15. alkalommal tartja meg az Asztma Világnapját, aminek célja a betegségre és annak kezelési módjaira irányuló figyelemfelhívás.

Az asztma egy krónikus betegség, amit a légutak gyulladása és hörgőszűkület jellemez. Többnyire már gyermekkorban kialakul, s minden 10. gyereket érint. Felnőtt korban a betegség kialakulásának esélye már ennek az aránynak csak a fele, azaz 5%. Azoknak, azonban akiknél van asztmás a családban, nagyobb a kockázatuk arra, hogy jelentkezzen náluk is ez a megbetegedés. Szakértők szerint a genetikai hajlam mellett a betegség nagyfokú terjedésének az egyik fő oka az elvárosiasodás, és az ehhez kapcsolódó szennyezett levegő.


Az asztmás betegek légútjai rendkívül érzékenyek, ezáltal fokozattan reagálnak bizonyos belélegzett anyagokra – pollen, dohányfüst, szmog, penészgombák, atkák, stb. –, a fokozott fizikai terhelésre, stresszre és a légúti fertőzésekre. Az asztmát kiváltó inger hatására a beteg légutak begyulladnak, nyálkahártyájuk megduzzad, ezáltal a légutak beszűkülnek és túlzott mennyiségű váladék termelődik. A betegség jellegzetes tünetei a köhögés, légszomj, mellkasi feszítés és az éjszakai nehézlégzés. Ezek a tünetek nagymértékben ronthatják a betegek életminőségét, ezért ilyen esetben fontos a megfelelő terápia alkalmazása és betartása.


Az asztma egyelőre sajnos nem gyógyítható krónikus betegség, de megfelelő kezeléssel a tünetek ellenőrzés alatt tarthatóak és jó életminőség biztosítható a beteg számára. A fejlett orvostudománynak köszönhetően ma már léteznek olyan hosszú hatású hörgőtágítók, amelyeket a legkorszerűbb hajtógáz-mentes inhalációs eszközökkel juttatnak be a beteg légutakba. A speciális gyógyszerbejuttatási mechanizmus révén ezek az új generációs inhalátorok megkönnyítik a betegek számára a hörgőtágító készítmény belélegzését, és csökkentik a szájban és a torokban a hatóanyag lerakódását, ezáltal jobb gyógyszereloszlást biztosítva a tüdőben.


Az Asztma Világnapját minden évben május első keddjén tartják világszerte. Az idei világnap jelmondata: „Tartsd kézben az asztmás tüneteket!” A világnapot szervező mozgalom célja, hogy tájékoztassa a betegeket az asztma gyógymódjairól, s a kezelőorvosok iránymutatását igénybe véve fokozza a betegek önállóságát saját betegségük ellenőrzésében és kezelésében, ezáltal elkerülve a rohamok esetén szükséges gyakori hospitalizációt.


Ma Magyarországon közel 300.000 asztmás gyermeket és felnőttet tartanak nyilván, jelentős azonban azok aránya, akik nem ismerik fel a tüneteket, ezért nem fordulnak orvoshoz betegségükkel. Sajnos az elmúlt években nem csak a betegek száma növekedett, de a kór kialakulása egyre fiatalabb korban jelentkezik. Becslések szerint az asztmás betegek száma 2025-re akár másfélszeresére is nőhet, ezáltal elérve a 400-450 milliós betegszámot világszerte.

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár