Kapkodva élünk– öröm, nyugalom szinte alig fér a hétköznapokba. Elrohanunk a gyerekekkel az óvodába, iskolába, a munkahelyünkre, rutinszerűen lezavarjuk a délutánt, az estét, éjjel holtfáradtan zuhanunk az ágyba. Reggel minden kezdődik elölről. Hajszoljuk a sikert, az élvezeteket, vagy csak futunk – hátha találkozunk a megelégedettséggel. Pedig ehhez néha elég lenni csak megállni és körülpillantani.

Ha több időt fordítanánk lelki jóllétünkre, annak nem csak magunk, környezetünk is hasznát látná. Az önszeretet nem önzés – sokkal inkább többszörösen megtérülő befektetés. Aki önmagával törődik, általában jobban odafigyel másokra is; az elégedett ember nem csak önmagával, környezetével is elégedett lesz.

Időt kell szánnunk saját magunkra – elsősorban arra, hogy felmérjük: mit is szeretnénk valójában? Ha képesek vagyunk megadni önmagunknak azt, ami örömet okoz, képessé válunk arra is, hogy örömünket másokkal is megosszuk. Apró reformok, kis változtatások egészében véve nagy, pozitív változást eredményezhetnek életünkben. Például kicsivel előbb felkelni, nyugodtan végiggondolni, mit szeretnék voltaképpen a mai naptól, majd együtt reggelizni családunkkal és nyugodtan elindulni otthonról már önmagában elég ahhoz, hogy áthangoljuk a napot. Este sok helyen a tévé előtt ül az egész család, holott arra, hogy mennyivel nagyobb öröm a közös játék, mindenki emlékszik saját gyerekkorából.

Elveszünk az anyagi javak és élvezetek kergetésében, kívülről diktált célok megvalósításában, és nem vesszük észre a jelen örömét. A megelégedettség csak belülről fakadhat – akkor is, ha ennek szöges ellentétét közvetíti számunkra a társadalom, amelyben élünk.

Ahhoz, hogy valóban elégedettek legyünk, soha nem szabad szem elől tévesztenünk valódi igényeinket. Ezek pedig pénzért sehol sem kaphatók. Fontossági sorrendet kell felállítanunk munkánkban is magánéletünkben egyaránt: mit szeretnénk? Mire vágyunk leginkább?

Hogy változtatni tudjunk, terveznünk kell – majd, bár ez jóval nehezebb, következetesen ragaszkodni ahhoz, amit elterveztünk. Sokan irtóznak a beszabályozottságtól, de elfelejtik: a határok nem csak korlátok! Az idő néha végtelennek tűnhet, és közben kifolyik kezeink közül: épp ezért fontos, hogy napirendünkben mindennek meglegyen a szabott ideje. Azonban hogy mi legyen ez a minden, arról csak mi határozhatunk.

Annak a hajósnak, aki nem tudja, hová tart, egyik szél sem kedvez – mondják. Pedig meglehet, ideje útra kelni…