10. Rózsaszín Lánchídi Séta a mellrák ellen

2011.10.04. - Írta: Sajtóközlemény

10. Rózsaszín Lánchídi Séta a mellrák ellen

Ragyogó napsütésben ünnepelte 10. születésnapját a mellrák ellen küzdő Egészség Hídja Összefogás Egyesület a Lánchíd mindkét oldalán október 2-án, vasárnap. A tizedszer rózsaszínbe borult Lánchídon átvonuló többezres tömeg ismét a szűrések fontosságára és a megelőzésre hívta fel a figyelmet.

Az egyik legnagyobb eredményünk, hogy a mellrák végre nem tabu téma, mint 10 évvel ezelőtt és ebben a médiának hatalmas szerepe van– fogalmazott Körtvélyes Éva, az Összefogás elnöke a Hotel Sofitelben tartott sajtótájékoztatóval egybekötött fogadáson, ahol részt vettek az Egyesület arcai, támogatói és alapítói.

Tóth Gabi a fiatalok eléréséről beszélt, ami idén különösen jól sikerült; a fiatalabb célcsoporttal rendelkező médiumok és a közösségi média bevonásának köszönhetően az idei rendezvényen túlnyomórészt fiatalabb korosztályok vettek részt és sétáltak.

Detre Diána a sport fontosságát hangsúlyozta, Ungár Anikó a hírességek kötelezettő kiállását az ilyen típusú kezdeményezések mellett, míg az egyesület legrégebbi arcaként részt vevő Sebestyén Márta a pozitív gondolkodás és a dalolás stresszoldásra gyakorolt jótékony hatását emelte ki.

Dr. Vass László, az egyesület főtitkára hatalmas eredménynek nevezte, hogy csupán egy év alatt sikerült 5%-kal megnövelni a szűréseken való részvételi arányt, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 40 000-rel több hölgyet szűrtek.

Vincze Rita, a hídkivilágításért felelős GE Healthcare közép-európai regionális igazgatója örömét fejezte ki, hogy a GE egy ilyen úttörő kezdeményezés mellett áll már 10 éve.

A Magyar Tudományos Akadémia előtt már 17 órától szűréseken, és különböző aktivitásokon vehettek részt az érdeklődők: a Vöröskereszt vérnyomás-, pulzusszám-, illetve testzsírmérést és diatetikus tanácsadást végzett, az Amoena és az Anita Hungária önvizsgálatot tanított, a Patika Magazin vércukorszintet mért. A Magyar Posta mellrák elleni bélyegeket árult, a Vileda fotófallal és játékokkal érkezett, a GE kvízt töltetett ki, a Skiny pedig a helyes melltartó méret megválasztásában adott tanácsokat. Berkes Gabriella musical énekesnő „lelkiző sarkát” idén is nagy érdeklődés kísérte.

A szabadtéri színpadi programok 18 órakor vették kezdetüket: a Zumba fittness flash mobot szervezett, láthattak jeltáncot és mellrák túlélők hastánc előadását.

A Dumaszínházat Szente-Veress Adrienn képviselte, majd ezt követően könnyűzenei előadók léptek színpadra: Tandi Flóra, Kovácsovics Fruzsina, Kozma Orsi, Vásáry André és Tóth Vera.

A sétán részt vett Schmittné Makray Katalin, az Egyesület fővédnöke, Dobó Kata, az egyesület korábbi arca, Kozó Liza, mellrák túlélő, a „Nagy mell - kis mell - nincs mell – Neked mi fontos?” plakátkampány arca, Sütő Enikő, modell, hugával sétált Tóth Vera, illetve Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor is csatlakoztak, csak úgy, mint az idei Miss World Hungary, Szunai Linda.

A Clark Ádám téren a Fiskars mellrák ellen kiadott rózsaszín ollóival szalagot vágtak át az arcok, a Főkertnek köszönhetően pedig a szalag alakú rózsaszín virágágyat erre az estére születésnapi tortaként 10 gyertyával diszítettek fel, amit az egyesület alapítói, arcai és támogatói gyújtottak meg. A tömeget egy flash mobra is mozgosították a szervezők: szalagalakzatba összeállva rózsaszín lapokat tartottak a fejük fölé.

A híd két oldalán idén is rózsaszín világítást kapott a Lánchíd 19 Design Hotel és a Hotel Sofitel, mely utóbbi egész októberben pinkben fog pompázni.

Bezár