A korosodó hölgyek szenvednek leginkább az égő száj szindrómától

2014.02.03. - Írta: DÁ

A korosodó hölgyek szenvednek leginkább az égő száj szindrómától

Kavicsos-homokos-fémes, bosszantó érzés a szájban, ami nem feltétlenül jár fájdalommal, de a nyelvünk olyan közben, mintha égne. Az úgynevezett égő száj szindróma (burning mouth syndrome, BMS) egyes felmérések szerint a nyugati világban élők mintegy öt százalékát kínozza, és egy friss tanulmány szerint részlegesen összekapcsolódik a női menopauzával.

A Louisianai Állami Egyetemen végzett kísérlet szerint a menopauzás nők esetében hétszer magasabb az égő száj szindrómától szenvedők aránya, mint a férfiak körében. A probléma pontos oka máig ismeretlen, biztos gyógymód pedig a tudomány mai állása szerint nem létezik rá. Bizonyos elképzelések szerint a menopauza során csökkenő hormonszintek az ízlelőbimbókra is kihatnak, illetve felerősítik a fájdalomérzésért felelős receptorokat is a szájon belül – ez egy a lehetséges okok közül. A vizsgálatot végző szakemberek emlékeztetnek: eddig is ismert volt a tudósok előtt, hogy az agyban a fájdalom és az ízek érzékeléséért felelős részek között létezik kapcsolat. Az ugyanakkor rejtély, miért alakul ki néha férfiak esetében is ugyanez a rendellenesség.

A kutatásban résztvevő hölgyek nagy többsége a menopauza kezdete előtt átlagosan három évvel észlelte először magán a kellemetlen tüneteket – és összesen mintegy tizenkét éven át keserítette meg számos napjukat az égő száj szindróma. A betegeknél átlagosan 41 hónapba telik, mire egyáltalán diagnosztizálják náluk a gondokat. Mindez annak a jele, hogy számos orvos és fogorvos egyáltalán nincs is tisztában a szindróma tüneteivel és jellegével, gyakran összekeverik bizonyos gombás fertőzésekkel vagy egyes autoimmun betegségekkel. A kísérletben résztvevő személyek egy jelentős részét is gombaölő gyógykészítményekkel kezelték. A szindróma nem okoz látható elváltozásokat a szájban, és az ilyenkor vett laborleletek is normális értékeket mutatnak.

Az égő száj szindróma nem veszélyes, de hatást gyakorol az életminőségre és csökkenti az önbizalmat. Bizonyos kezelésekkel és életmódbeli előírások betartásával a tünetek minimalizálhatók, de ahhoz még több kutatásra van szükség, hogy pontosan meghatározzák az okokat és a gyógymódokat.
 

Bezár