Aki ad, boldog lesz

2011.12.13. - Írta: DA

Aki ad, boldog lesz

A karácsony az ajándékozás ideje, az ajándékozás pedig a nagylelkűség gesztusa – bizonyítottan jót tesz az emberi pszichének, és fejleszti a lelkünket. Kutatások bizonyítják, hogy akik elvárások nélkül, viszonzást nem remélve, önzetlenül képesek adni, a legegészségesebb mentális állapotú emberek.

Az ajándékozásnak számos előnye van. Talán nem illik kimondani ebben a formában az év ezen szakában, de az ajándék kapcsolatokat épít: megerősíti, tudatosítja az ismeretség fontosságát, jelentőségét. Nem véletlen, hogy a diplomáciában is alapfogás a különböző ajándékok osztogatása – ez ugyanebből a megfontolásból fakad. A kapcsolatépítés mellett az ajándékozás elmélyíti a meglévő viszonyokat, hiszen átadása kapcsán múltbeli emlékeket osztunk meg és egyben utalunk a jövőre is a gesztussal. Ha valakitől valami személyeset kapunk, akár tudatosan, akár tudat alatt felidéződnek a közös viszony legfőbb sarokkövei, de a karácsony arra is remek alkalom, hogy hosszasan elanekdotázgassunk ezekről. Mindez megerősíti a kapcsolatokat, és nem utolsósorban kielégítettség-érzést ad az emberi psziché számára, hiszen úgy érezhetjük, kifejeztük és megvalósítottuk önmagunkat.

Ha már önkifejezés: még ha nem is vagyunk túl nyíltak, vagy nem szívesen beszélünk az érzelmeinkről, egy kellő körültekintéssel kiválasztott, személyes ajándék mindennél többet árul el arról, mit jelent számunkra a másik ember. Hatalmas lehetőség ez arra, hogy köszönetet mondjunk, kifejezzük hálánkat, nagyrabecsülésünket, szeretetünket. Minderre persze nemcsak az ajándékozás keretében van lehetőségünk ezekben a napokban: a szépen feldíszített fával, az ünnepi menüvel, illetve az ezek elkészítéséhez nyújtott segítséggel egyaránt azt sugalljuk szeretteink felé, mennyire fontosak nekünk. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy minden egyes közös ünneplés, ajándékozás, a fa alatti beszélgetés újabb emlékekkel gazdagítja a közös történetek tárházát.

Ritkán esik szó arról, hogy a karácsony biztonságot ad. A mai rohanó világban egyre kevesebb az állandó dolog, az azonban minden évben teljes bizonyossággal jósolható meg, hogy december utolsó hete a családról szól majd, és garantáltan jól érezzük magunkat ebben az időszakban. A gyerekek számára különösen fontos a kiszámíthatóság – nem véletlenül imádják annyira az ünnepeket. Éppen emiatt ne szakadjunk el az apró rituáléktól, szertartásoktól: a csengetési rend, a fadíszítés metódusa éppúgy a saját karácsonyunk elengedhetetlen részei, mint az ajándékozás.

A karácsony kapcsán sokat cikkeznek manapság a stresszről, arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy az ünnepnek elsősorban éppen a stresszmentességről, a pihenésről, a békéről kell szólnia. Ez az ajándékozásra is áll. Ne várjunk ellentételezést, viszonzást – legalább most az egyszer helyezzünk másokat saját magunk elé! Az ajándékozás szertartása kicsit eltereli a figyelmet saját ügyes-bajos dolgainkról, és jóval kiegyensúlyozottabban szemlélhetjük a világot általa.


Szakértőink

dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus



Bezár