Az Ibuprofen csökkenti a Parkinson-kór kockázatát

- Írta: Sz.N.

Az Ibuprofen csökkenti a Parkinson-kór kockázatát

Azt még nem sikerült száz százalékosan tisztázni, milyen hatást gyakorol az agysejtekre az Ibuprofen, és a mellékhatásai tükrében kell mérlegelni kell az előnyeit is.

Azok, akik rendszeresen Ibuprofent szednek, kisebb eséllyel lesznek Parkinson-kórosok – derítették ki a Harvard Egyetem Közegészségügyi Iskolájának kutatói. Más szakemberek arra hívják fel a figyelmet: még vizsgálni kell a mellékhatásokat.

A gyógyszert alapesetben fájdalom csillapítására használják, ám az Alberto Ascherio vezette team rájött arra, hogy sokkal szélesebb skálán is alkalmazható. Több mint 135.000 embert vontak be a vizsgálatba, akik rendszeresen Ibuprofent szedtek. Kiderült: körükben kereken negyven százalékkal csökkent a Parkinson kialakulásának veszélye. Más szakemberek, mint például Kieran Breen, Brit Parkinson Szövetség elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy még korai lenne az öröm. Feltétlenül meg kell vizsgálni azt is, hogy a lehetséges mellékhatások – mint a gyomor-bélrendszeri vérzés kockázata - eltörpülnek-e a kezelés sikere mellett.

A kutatók a Neurology című szaklapban publikálták a tanulmányukat, melyből többek között az is kiderül, hogy a kutatók egy ideje már sejtették: a gyulladáscsökkentő szerek alkalmazhatók a Parkinson gyógyításában. Eddig azonban nem volt világos, hogy a nem szteroid gyulladáscsökkentő szereknek is van-e (NSAID) ilyen hatása. A friss tanulmány úgy véli, az Ibuprofennek van. Más, korábbi tanulmányok ugyanakkor arra mutattak rá, hogy a szer csekély mértékben összefüggésben állhat a szívinfarktus vagy a stroke kialakulásával. A vizsgálatok során olyan személyek adatait elemezték ki, akiket hosszú távon kezeltek nem szteroid gyulladáscsökkentővel, mert például ízületi gyulladásuk volt. Ha Ibuprofen előnyei egyértelművé válnak a kockázatokkal szemben, a ma gyógyíthatatlannak számító betegségre új gyógymódot fejleszthetnek ki.

A Michael J. Fox alapítvány által finanszírozott kutatás eredménye szerint mindenesetre azok, akik hetente kétszer vagy annál többször Ibuprofent szedtek, több mint egyharmadával csökkent a Parkinson kór kialakulásának veszélye. Ugyanez nem vonatkozott az Aszpirint, paracetamolt vagy más nem szteroid gyulladásgátlókat szedőkre. Egy lehetséges magyarázat a jelenségre, hogy az Ibuprofen sajátos szerepet játszik a sejtkárosodás blokkolásában.

 


Szakértőink

dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta



Bezár