Folyamatosan kutatják az afázia pontos okait

2011.04.17. - Írta: DÁ

Címkék: afázia beszéd
Folyamatosan kutatják az afázia pontos okait

A tudósok régóta próbálják felfedni azokat a mélyben meghúzódó okokat, amelyek az afázia bizonyos tüneteit okozzák. A kutatások célja annak megértése, miként károsítja az agy egyes részeinek sérülése a beszédhez és annak megértéséhez szükséges képességeket. Az eredmények igen hasznosak lehetnek az afázia különböző fajtáinak kezelésében, hiszen a terápia az egyes esetekben – a probléma okától függően – nagyban eltérő lehet.

A kutatások egyik iránya arra hivatott fényt deríteni, pontosan miként is zajlik a nyelvi fejlődés azon folyamata, amelynek révén az ember megtanul mondatokat alkotni, illetve miként károsodnak e képességek az agysérülések következtében. Amennyiben sikerülne megállapítani, pontosan milyen módon károsodik az agy, sokkal célzottabb rehabilitációs programokkal lehetne javítani a betegek állapotán.

Noha az emberi nyelveknek rengeteg közös pontjuk van, amikor az agy egyes területei károsodnak, e tekintetben szintén észlelhetők bizonyos eltérések a betegek között. A tudósok tehát azt is kutatják, mik az afázia közös szimptómái, és melyek nyelvspecifikusak. Azt is vizsgálják, vajon az afáziás betegek rendelkeznek-e továbbra is a károsodás előtti nyelvi tudásukkal. Sok esetben ugyanis nem világos, hogy maguk az ismeretek is elvesztek, vagy az illető személy egyszerűen csak nem tud megfelelően „hozzáférni” ezekhez. Az ilyen kutatások azon vizsgálati, illetve rehabilitációs stratégiák területén vezethetnek előrelépéshez, amelyek az egyes nyelvek eltérő vonásait is figyelembe veszik.

Az utóbbi években egyre nagyobb teret hódítanak a gyógyszeres kísérletek is: a szakemberek azt vizsgálják, hogy az egyes készítmények a beszédterápiával kombinálva képesek-e előmozdítani a betegek nyelvi rehabilitációját. Szintén számos kutatás folyik azt illetően, hogy egyéb kognitív nehézségek esetén alkalmazott terápiák fejleszthetik-e a kommunikációs készségeket is. Ezekben az esetekben olyan kezelésekről van szó, amelyekkel a betegek összpontosítási képességeit és memóriáját ösztönzik.

A kutatások önálló ágát jelentik a funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálatok (fMRI) terén végzett kísérletek. Ezek segítségével ugyanis sokkal inkább feltárható az emberi agy beszédért és annak megértéséért felelős területeinek működése. A hasonló vizsgálatok azt is segíthetnek feltérképezni, miként szerveződnek újjá e területek az agysérüléseket követően. Az eredmények az agyműködés jobb megértése mellett a neurológiai betegségek biztosabb diagnosztizálásához, kezeléséhez is hozzájárulhatnak.
 


Szakértőink

dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter



Bezár