Ha lázas a gyermek

2010.09.30.

Ha lázas a gyermek

A láz az egyik leggyakoribb olyan betegségtünet, amely miatt gyermekkel, vagy felnőttkorban, orvoshoz fordulunk. Alapvetően a szervezet védekezésének jele, de veszélyessé is válhat. Okának kiderítése egyértelműen orvosi feladat, de a tüneti kezelést – a lázcsillapítást – mielőbb el kell kezdenünk!
A lázcsillapító gyógyszerek nagy része recept nélkül kapható, és jó ha mindig van otthon a házipatikánkban. Alkalmazásukkal kapcsolatban szeretnék néhány praktikus tanácsot adni.

Mikor lázas?

Hőszabályozási rendszerünk biztosítja a viszonylag állandó, normális hőmérsékletünket. Ez egyénileg különböző lehet, néhány tizedfoknyi eltéréssel.
Általában 37,5 °C-ig normál testhőmérsékletről, 37,5-38,5 °C között hőemelkedésről, e fölött lázról beszélünk. Újszülött kortól kb. egy, másfél éves korig a mérés biztonsága miatt végbélben mérjük a hőmérsékletet, ez az úgynevezett „belső hőmérséklet”, így ebből 0,5 fokot le kell vonni, ha a hónaljban mérttel össze akarjuk hasonlítani. A láz hirtelen szökhet fel, és a lefekvéskor még panaszmentes kisgyermek „tűzforrón”, sírva ébredhet. Fontos, hogy pontos eszközzel mérjünk, éjszaka se hagyatkozzunk a tapintással megállapított eredményre.

Mi okozza a lázat?

Gyermekkorban a fertőző betegségek okoznak leggyakrabban lázat, amely igen magas lehet, a vírusfertőzések első napjaiban. A betegség későbbi szakaszában fellépő láz szövődményre, súlyosbodásra utalhat, erre fokozottan figyelnünk kell. A fertőzésen kívül a központi idegrendszeri sérülések, a koponyán belüli nyomás emelkedése, mérgezettségi állapotok, kiszáradás is hőmérséklet emelkedéssel járhat. Lázra számíthatunk védőoltások beadása után, vagy fogzáskor. A láz egyik legveszélyesebb szövődménye, amely főleg csecsemő-, és négyéves kor között jelentkezik, az ún. „lázgörcs”. Az izomzat rángógörcsét az éretlen, fejletlen idegrendszer, és a magas hőmérséklet okozza. Ilyenkor még fontosabb a gyors és hatékony lázcsillapítás, mert ez az állapot életveszélyessé válhat!

A lázcsillapítás

Fontos tehát, hogy a láz csillapítását haladéktalanul megkezdjük, és pánik nélkül, gyorsan, figyelmesen végezzük. Jó, ha a gyermekorvossal, védőnővel előre megbeszéljük, hogy gyermekünk adott életkorában milyen típusú készítmény, milyen adagban javasolt. Kiválóan használható lázcsillapító módszer a hűtőfürdő és a hűtőborogatás. Akár magában, akár gyógyszerrel kiegészítve egyszerű, mellékhatás mentes. A legfontosabb, hogy minél nagyobb testfelületen alkalmazzuk; az egész test, – kivéve a fejet – merüljön a kellemesen langyos vízbe. A fürdő pár percig tartson, utána töröljük a gyermeket szárazra, könnyű takaróval fektessük ágyba, nyugtassuk meg, kapjon folyadékot. Ellenőrizzük a hőmérsékletet, és szükség esetén ismételjük meg a műveletet. Adjuk be a választott gyógyszert. Két-, hároméves kor alatt kúpot, vagy folyadékban adható szert, nagyobb gyereknél esetleg tablettát. Hányó gyerek ne kapjon szájon át gyógyszert, nála fürdő, kúp, esetleg injekció jöhet szóba. Lázcsillapító gyógyszerként ma már több csoport között válogathatunk: amidazophen, paracetamol tartalmúak, és származékaik. Nagyon fontos azonban, hogy bármelyiknél előfordulhat allergiás reakció.
Ha a láz csillapíthatatlanul magas marad, vagy egyéb súlyos tünet kíséri, kérjünk sürgős orvosi segítséget. Egy fájdalomtól szenvedő, elgyötört, vagy éppen ordítva síró kisgyermekkel a teendők elvégzése, a gyógyszer beadása nem könnyű feladat. Mégse késlekedjünk vele addig sem, amíg az orvos megérkezik.

Hozzászólások

dr. Szíjjártó László | 2012-02-14 00:07

A cikk sajnos elavult, bizonyítottan megalapozatlan állitásokat tesz a gyermekkori lázcsillapítással kapcsolatban. A láztól nem kell félni. 1. A lázcsillapítással a lázgörcsöt nem lehet megelözni! A lázgörcs ártalmatlan bár meglehetösen riasztó megejelenésü betegség. Kezelésében a lázcsillapitás már évek óta nem szerepel...2. A lázcsillapítás célja a közérzet javítása és semmi más! 3. A láz nem káros, nem árt a szívnek, agynak stb. 4. A fizikai lázcsillapítás ( Hütöfürdö, borogatás) bár hatásos, a gyermekek zöme kifejezetten kellemetlennek tartja. Csak a szenvedést fokozzuk vele. Ezért nem ajánlott. Bövebben a korrekt, orvosi szakirodalomban frissen publikált tények alapján tett ajánlásokról honlapomon olvashatnak, a legfrissebb 2011 márciusi Magyar Gyermekgyógyász szakkollégéumi ajánlással is: www.home.kpn.nl/szijjarto

apuka85 | 2012-11-18 15:14

Kedves Szijjártó Úr! 1.Kérem támassza alá valamivel hogy a lázgörcsöt a láz csillapításával nem lehet elkerülni! Másfél éves gyermekem 3 alkalommal volt lázgörcsben és Szakorvosok Főorvosok szerint a lázgörcs a láz csillapításával elkerülhető! 2.A lázgörcs csaknem mindig eszméletvesztéssel és a négy végtag rángásával jár a rosszullét. Ha nem ezt a képet látjuk, nagyobb a veszélye, hogy epilepsziáról van szó, melynek első rohamát a láz provokálta. A lázgörcs tarthat néhány percig, de akár órákra is elhúzódhat.Komplikáltnak tartjuk, ha a rohamjelenségek aszimmetrikusak, ha idegrendszeri maradványtünetet okoz a görcs, ha 20 percnél hosszabb és ha legalább 3x ismétlődik. Szerintem nincs igaza! Tisztelettel:egy apuka

dr.Szíjjártó László | 2014-04-02 00:57

Kedves apuka85! Sajnáalom,hogy nem tudtam meggyőzni. Előző hozzászólásom alján megadott honlapon taláalhat bőven hiteles forrásokat, melyek alátámasztják állításaimat. Tudom sokakat sem atények, sem az ésszerű érvek nem tudnak meggyőzni. Főleg nem ha főorvosi tekintély állítja az elenkezőjét. Ha ez segít, én magam is gyermekgyógyász szakorvos vagyok, 18 éve Hollandiában is dolgozom specialistaként. De azt is vegye figyelembe, hogy a Magyar Gyermekgyógyász Szakmai Kollégium, mely a Minisztérium szakmai tanácsadó testülete is kiadott egy új ajánlást, mely végre a tényeken(tudományoskutatási eredményeken) és nem a megszokásokon és hiedelmeken alapul. Ezt is megtalálja honlapomon.
Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár