Húgyúti fertőzés

Húgyúti fertőzés

A bakteriális eredetű húgyúti fertőzés általában már a vérkép- és vizeletvizsgálat eredményeiből, illetve bizonyos tünetek meglétéből megállapítható, ám arról, hogy konkrétan milyen kórokozó áll a betegség hátterében, csak további laboratóriumi vizsgálatok adhatnak információt. Hogy a betegség érinti-e a vesemedencét is, vagy csak az alsó húgyutakra terjed ki, arról pontos képet az ultrahangos vizsgálat adhat.

A vesék, illetve a húgyutak leggyakrabban előforduló megbetegedése többnyire bakteriális eredetű fertőzés következménye, és szinte népbetegségnek számít. Az úgynevezett pielonefritiszben (phyelonephritis acuta) a vesemedencét illetve a környéki szöveteket is érinti a gyulladásos folyamat, amelynek a hátterében különféle baktériumokon túl vírusok vagy akár gombák is állhatnak. A fel nem ismert alsó húgyúti fertőzés gyakran terjed feljebb, egészen a vesékig.

A fertőzéses megbetegedés főképp kisgyerekeket és szülőképes korú nőket érint, illetve idős embereknél sem ritka: sajnos, a betegség sok esetben a nem kielégítő, illetve helytelen testi higiéné következménye. A székletben található kórokozók – a tisztálkodás elégtelen vagy hibás volta következtében – a húgycsövön át „felszálló fertőzés” formájában betegíthetik meg a vizelet-kiválasztás szerveit.

A kórokozót sok esetben valamilyen uszoda medencéjében „szedi össze” a beteg. Gyakorló szakorvosok szerint például a „babaúszás” divatba jöttével a kisbabák körében megsokszorozódott a húgyúti betegségek száma...

A bakteriális fertőzésre a hirtelen fellépő, magas láz hívhatja fel a figyelmet. A láz felszökése során látványos „reszketés” jelentkezhet, erős hidegrázás, bizonyos esetekben deréktáji fájdalom.

Amennyiben felszálló fertőzésről van szó, nemritkán sűrű vizelési inger illetve túl gyakori vizelés, fájdalmas vizelés, szúró, csípő érzés vizelés közben lehetnek a betegség bevezető tünetei.

Mivel a betegséget leggyakrabban úgynevezett Gram-negatív illetve Gram-pozitív baktériumok okozzák, lázas állapot illetve bizonyos tünetek esetén, megfelelő laboratóriumi eredmények birtokában azonnali célzott antibiotikum-terápiával általában gyors javulás érhető el. Amennyiben azonban a beteg nem kap kielégítő kezelést, a heveny fertőzés krónikus vesegyulladássá is fajulhat, amelynek gyakran igen súlyos és irreverzibilis következményei lehetnek. A pyelonephritis chronica gyakorta tünetszegény, szinte észrevétlenül zajlik, ezért a diagnózis felállítása nehezített.

Sápadtság, fáradékonyság, fejfájás is figyelmeztető jel lehet, főképp, ha korábban heveny húgyúti gyulladásos megbetegedés zajlott le.


Szakértőink

dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter



Bezár