Kín a kicsiknek, rémálom a szülőnek

2014.07.01.

Kín a kicsiknek, rémálom a szülőnek

Kevés jelenség viseli meg annyira a szülőket és a csecsemőket, mint az élet első pár hónapjában jelentkező hasfájás.
Mit tehetünk ilyenkor?
Sokat sajnos nem – de a türelem és az odafigyelés azért enyhíthet a helyzeten.

1. Fiúknál gyakoribb
Az úgynevezett újszülöttkori kólika a születés után egy-két héttel is jelentkezhet, és szinte mindig megszűnik négyhónapos korra. Fiúbabáknál gyakoribb, mint a lányoknál, és ritkább az anyatejjel táplált csecsemőknél, mint a tápszereseknél.
 
2. Máig ismeretlen a pontos ok
Ugyan elméletek léteznek, teljes biztonsággal azonban nem tudjuk, pontosan mi okozza a kisbabák hasfájását. A fejletlen emésztőrendszer és bélflóra, a puffadás, az anya táplálkozása, a laktóz egyaránt ludas lehet, mint ahogy a helytelen etetési technika is. Mivel akár szervi ok – például sérv, netán ételérzékenység – is állhat a háttérben, a hasfájós babát mindenképpen orvoshoz kell vinni, hogy kizárhassuk ezeket.
 
3. Könnyen behatárolható
„Biztos a hasa fáj”, vágja rá sok szülő a látható ok nélkül síró kisbabára, pedig az igazság az, hogy viszonylagos pontossággal megállapítható, mikor fáj tényleg a kicsi hasa: a testtartás, a testhelyzet változtatása, a felhúzott láb mind tipikus jel, de ugyanígy az is egyértelmű, hogy gáz- vagy székletürítés után a sírást mintha elvágták volna. Még a hasfájós sírás hangszíne is teljesen jellegzetes, a legtöbb babánál panaszos, éles hangról beszélünk.
 
4. Csak egy biztos gyógymód van
Ez pedig az, hogy kivárjuk az említett, átlagosan négyhónapos kort, mire kellően kifejlődik az emésztőrendszer – a tipikus kólika ekkorra szinte minden esetben elmúlik. Ezen túlmenően a panaszokat nem fogjuk tudni teljes egészében megszüntetni, legfeljebb enyhíteni tudjuk őket: minden gyermeknél más válik be, van, akit ringatni, van, akit masszírozni kell. Bizonyos gyógyteák, homeopátiás szerek szintén jó szolgálatot tehetnek.
 
5. A szülő is sokat segíthet

Udvariasságból, kötelességtudatból tagadhatjuk, de ettől még a tény tény marad: egy hasfájós, elkeseredetten síró csecsemő társasága minden, csak nem kellemes, hiszen a szülő tehetetlennek érzi magát, a kicsi nem nyugszik, és úgy vagyunk kódolva genetikailag, hogy nem tudjuk „kikapcsolni” magunkban a sírást. Viszont a babának teszünk jót, ha megőrizzük a nyugalmunkat, vagy legalábbis törekszünk rá: ha idegesek vagyunk, indulatosak leszünk, ő is csak még rosszabbul fogja érezni magát. Gondoljunk arra, hogy bármilyen hihetetlennek tűnik is, előbb-utóbb mindenki kinő a hasfájásból, komoly baja pedig pusztán a kólikától senkinek sem lesz.


Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász



Bezár