Már a csontom sem az igazi!

2010.09.29.

Már a csontom sem az igazi!

A mesék negatív hősét, a rút vasorrú bábát ritkán ábrázolják a könyvek illusztrátorai délceg termetûnek. Inkább görbe hátú, töpörödött, botra támaszkodó banyának. Az sem véletlen, hogy ha dédmamánkra gondolunk, emlékeinkben madárcsontú, hajlott hátú képe jelenik meg. A modern tudomány már megadta erre a választ, ma már tudjuk, hogy a csontritkulás miatt lett a sudár termetû lányból öreg korára bottal járó, fájó hátú nénike. De ma már ennek nem kell így lennie!

A csontritkulásra van gyógyszer, az oszteoporózis ma már időben felismerhető. A csontritkulás során a csont ásványi-anyag tartalma csökken, ezáltal törékennyé válik – tájékoztat Bart Marietta reumatológus, aki azt is elmondja, hogy ez kifejezetten civillizációs ártalom. Mert ugyan a klimax idején – a hormonháztartás megváltozása során, azaz a női nemi hormon hiányával kezdődik el a csontozat leépülése, ám a betegség kialakulásában „főszerepet” játszik a tunya, mozgásszegény életmód és a rossz táplálkozás is. A „családi örökség” szintén súlyosbító tényező, csakúgy mint a dohányzás, a kávé és az alkohol.

A törékeny csontról sok tünet árulkodik: lehet a beteg fáradékony, érezheti úgy, hogy „nem tartja a gerince”, kis mozdulatra, apró erőltetésre is hirtelen kialakulhat fájdalma, deformitások keletkezhetnek: görbületek, a testmagasság csökkenése, és az egyik legkellemetlenebb tünet, a törés. Azt mondják a csontritkulásra, hogy „néma” betegség, ugyanis sok esetben évekig tünetmentesen lappang, aztán egyszercsak egy rossz mozdulatra eltörik a beteg keze vagy lába. Éppen ezért fontos szerepe van a megelőzésben a szűrővizsgálatnak. A csontsűrűség mérésére különféle gépek szolgálnak. Ám ezt megelőzően, jóval korábban, már kisgyermekkorban érdemes figyelni a táplálkozásra, a fehérje-és kálciumdús étrend összeállítására. Aztán terhességkor, majd szoptatáskor is jó ügyelni a napi 1000-1500 gramm kálcium bevitelére, majd ugyanez a mennyiség javallt az idős korúaknak is.

Fontos tudni, hogy a csontritkulás nem csupán a hölgyek kiváltsága! Miután a férfiaknál is változik a hormonháztartás, idős korban őket is veszélyezteti ez a betegség. Elsődleges gyógyszere tehát a hormon, emellett azonban megfelelő D vitamin adag is szükséges, valamint csontépítő készítmények, csontbontást gátló szerek szedése is. A főorvos azonban figyelmeztet: a csontritkulás gyógyszeres kezelése egy életre szól! A betegség enyhítését szolgálja még a fizikoterápia, a különféle segédeszközök, az aktív torna és a balneoterápia.
Miután hazánkban több, mint egymillió ember szenved csontritkulásban, az országban létrejött egy Oszteoporózis beteg klub-hálózat. Kerületenként, megyénként oszteoporózis centrumok működnek, ahol a betegség szenvedő alanyai és hozzátartozóik kicserélhetik véleményüket, ismeretterjesztő előadásokat hallhatnak a szakemberektől.

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár