Nem lehet elég korán kezdeni

Nem lehet elég korán kezdeni

Örök kérdés, mikor kell elkezdeni a sportolást, és milyen sportokkal érdemes megismertetni gyermekünket először. Alapvetően fontos, neki mihez van kedve – ám ha a legjobbat akarjuk, forduljunk szakemberhez.

Közhely, hogy a mozgást nem lehet túl későn elkezdeni és ugyanígy ennek a fordítottja is igaz: már egészen kicsi korban is akkor járunk el helyesen, ha kihasználjuk a kicsik eredendően nagy mozgásigényét. Ha pedig kissé tudatosabban állunk a kérdéshez, azzal is csak nekik használunk.

Alapmozgásokkal kezdjünk!
A gyerekek nem „kis felnőttek”, szervezetük ebből fakadóan másképp működik, mint a miénk, vagyis kiskorban célszerű „alapsportokkal”, hagyományos mozgásformákkal indítani náluk. Ezek a gyerek fizikumára gyakorolnak jótékony hatást: a szívet, a tüdőt, az izomzatot, a csontozatot erősítik. A futás, a biciklizés, az úszás már óvodás korban is nyugodtan elkezdhető.

Ne ötletszerűen válasszunk sportágat!
Fontos, mit akar a gyerek, de korántsem biztos, hogy ha a szomszéd kisfiú kosárlabdázik, neki is az lesz a legmegfelelőbb, és azért, mert mi annak idején művészi tornára jártunk, még nem biztos, hogy a kislányunk számára is ez az ideális. Iskoláskorba lépve mindenképpen érdemes elvinni a gyerekeket egy úgynevezett antropometriai vizsgálatra: ennek keretében szakemberek vizsgálják meg az izomzatot, a csontozatot, a reflexeket, a testi fejlettséget, és ennek alapján hasznos segítséget nyújtanak ahhoz, mit érdemes kipróbálni.

Tilos a túlhajtás!
A sport lényege az egészség megőrzése, az állóképesség fejlesztése – az élsport, a versenysport ettől sajnos sok esetben nagyon messze áll, hiszen nehezen elviselhető terhelést ró a szervezetre. Mitől lenne egészséges, ha 160-ra emeljük a pulzusszámunkat? Gyerekek esetében mindez fokozottan igaz, pubertáskorig pedig az izomzat eleve behatárolja a lehetőségeket. Az életkornak megfelelő, körültekintő terhelés a legfontosabb.

Vegyük játékosra a formát!
A kisgyerekek számára alapvetően minden játék, ezért úgy szerettethetjük meg velük a rendszeres mozgást, ha játékos formában vezetjük be őket a sportolás szépségeibe. Egy jó edző szerencsére pontosan tisztában van ezzel, így legyen szó akár fociról, akár karatéról, akár bármilyen más sportról, természetesen nem ugyanazt fogja végigcsináltatni az ötévesekkel, amit a tinédzserekkel vagy a felnőtt sportolókkal. Épp ellenkezőleg: a gyerek jó esetben észre sem veszi, hogy játék közben olyan mozgásokat végez, amelyeket egy hónappal ezelőtt még meg sem tudott volna csinálni.

A legalapvetőbb igazság persze a fentiek mellett is az, hogy a legfontosabb maga a mozgás. Vagyis másodlagos, mit csinál a gyerek – a lényeg, hogy ne egész nap a tévé vagy a számítógép előtt üljön!

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár