Az orvosok általában rutinszerűen kérdezik meg a betegeket a családi kórtörténetről, és sok esetben ez alapján is küldik el őket további vizsgálatokra, netán más specialistákhoz. Az azonban egyáltalán nem világos, hogy a népességből hány ember rendelkezik tényleg megbízható információkkal a hozzátartozók daganatos megbetegedéseit illetően, éppen ezért végeztek el a témában egy friss és igen alapos kutatást connecticuti onkológusok.

A készült tanulmány egyik alapját egy reprezentatív vizsgálat képezte: ebben helyi lakosok nyilatkoztak arról, milyen rákos megbetegedéseket diagnosztizáltak az orvosok az első- és másodfokú rokonságukon belül. Az 1019 megkérdezett összesen 20.578 rokon daganatos elváltozásairól számolt be. A kutatók ezt követően megpróbálták igazolni az adatokat 2605 véletlenszerűen kiválasztott, az alanyok által felsorolt személy példáján a leggyakoribb felnőttkori rákos megbetegedések (mellrák, vastagbélrák, prosztatarák, tüdőrák) esetében. Az összehasonlítás alapját különböző adatbázisok, halotti bizonyítványok és egyéb hiteles egészségügyi dokumentumok képezték.

A betegek által felsorolt családi kórtörténelem az esetek többségében nem vagy legfeljebb közepesen volt összhangban a valós adatokkal. A mellrák esetében az arány 61,1 százalék, a vastagbélráknál 27,3 százalék, a prosztataráknál 32 százalék, a tüdőrák esetében pedig 60,2 százalék volt a „helyes találati arány”. Nem meglepő ugyanakkor, hogy az elsőfokú rokonok (szülők, gyermekek, testvérek) elváltozásait illetően az adatok sokkal inkább megfeleltek a valóságnak, mint az egy fokkal távolabbi hozzátartozók (nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek) esetében.

Mivel a felmérés reprezentatív mintán készült, az adatok szélesebb kört tekintve is helytállónak tekinthetők, vagyis a kutatók arra hívják fel az orvostársadalom figyelmét, hogy kezeljék fenntartásokkal a betegek „önbevallásait” a családi daganatos megbetegedésekről.