Szezonális kórokozók

2012.03.28. - Írta: Dr. Pintér Zsolt

Szezonális kórokozók

„A tavaszi napsütés ellenére, a nyirkos idő miatt mindig beteg valaki a családban, s úgy tűnik, elkerülhetetlenül végigmegy mindnyájunkon a fertőzés” – ugye, Önnek is ismerős ez a panasz? De hát tényleg nem tehetünk semmit sem a légúti nyavalyák ellen?

Menetrendszerűen érkező kellemetlenségek
Számoljon utána: Önnek hány hetét tette tönkre csak ebben az évben valami náthával, lázzal, fejfájással, rossz közérzettel és egyebekkel, például orrdugulással és tartós rekedtséggel járó légúti fertőzés? Hányszor érezte úgy, hogy a munkakedve és ereje a nullára csökkent, de mégis, próbálta betegen is tenni a dolgát, mintha mi sem történt volna? Fel tudja mérni, vajon mennyi pénze ment el gyógyszerekre, táplálék-kiegészítőkre, ismerősök által ajánlott csodatevő szerekre? Aligha vagyok egyedül azzal a felismeréssel, hogy ezek a banálisnak tekintett légúti nyavalyák sokkal kellemetlenebbek és időben, energiában és pénzben is sokkal többe kerülnek annál, mintsem, hogy ne kellene valamit tenni ellenük. A légúti fertőzésekről, megelőzésük módjáról a Dr. Rose Magánkórház gyermekorvosával, Dr. Pintér Zsolttal beszélgettünk.
 
Legjobb védekezés a megelőzés
Ősztől a tavasz végéig tart a gyermekfertőzések igazi szezonja, de ez azt jelenti, hogy egyben a felnőttek légúti megbetegedéseinek is a legfőbb időszaka, mert a gyerekek, főleg az óvodások, bölcsődések haza is viszik a vírusfertőzést – kezdte Pintér doktor, aki a Dr. Rose Magánkórházban működő oltóközpont vezetője is egyben, így nem titkolja, hogy a megelőzés legfőbb módját a modern védőoltásokban látja. – Oltáspártiak vagyunk, valóban. Amint az aktuális influenza vírustörzset azonosítják, és megjelenik a célzottan kidolgozott szérum, azonnal értesítjük a betegeinket, és a pácienseinknek felajánljuk a védőoltást. Nem sok mérlegelni való van ezen, hogy megéri-e, ha egy oltással megúszható a legegyszerűbb fertőzéssel is együtt járó, több napig tartó, lázzal és munkaképtelenséggel járó betegség, az esetleges súlyos szövődményekről, tüdőgyulladásról nem is beszélve. Az védőoltásokat gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt ajánljuk, egészségeseknek is, de bizonyos alapbetegségben szenvedőknek különösen. Így a krónikus légúti betegeknek, asztmásaknak, tüdőbetegeknek, és mindazoknak, akiknek az immunrendszere idős koruk vagy valamilyen betegség miatt meggyengült. Az elmúlt években több kismama halt meg az influenzafertőzés nyomán fellépő súlyos szövődmény következtében, így mindenképpen tanácsoljuk a várandósoknak is az első trimeszter után az oltás felvételét.
 
Kettő az egyben
Az influenza vírusok időszakonként változhatnak, az aktuális oltóanyag mindig ehhez igazodik. Idén a tavalyihoz képest nem mutálódott a vírus. Annyi változás van, hogy tavaly óta a H1N1 vírust nem kezelik külön, a H1N1 elleni szérum is belekerült a szezonális oltóanyagba, vagyis az oltás ellene is védelmet nyújt. Sajnos, sok indokolatlan félelem és nehezen eltüntethető tévhit van még mindig az oltóanyagokkal kapcsolatban, sokan aggódnak amiatt, hogy maga az oltóanyag nem okoz-e betegséget. Ilyen legfeljebb akkor fordulhat elő, ha az illetőben már benne lappangott a fertőzés, amikor megkapta a szérumot, így nem alakulhatott ki a megfelelő védettség. Oltási reakció a modern vakcináknak köszönhetően egyre ritkábban fordul elő. Szerencsésebb, ha a páciens választhat, az a bizalmat növeli, ha nem csak egyféle oltóanyag áll rendelkezésre. Intézetünkben olyan speciális, ún. Split (hasított) vakcinát alkalmazunk, ami az immunmemóriát ugyan kialakítja, de nincs sok mellékhatása, még kevesebb oltási reakciót vált ki, mint a korábbiak. Az oltás beadásának felső korhatára nincs, gyerekeknek pedig már fél éves kortól adható. Kevesen gondolnak arra, hogy nemcsak influenza szezon előtt, hanem egész évben felvehető az oltás, például nagyobb utazás előtt – főleg a déli féltekére - ezt is érdemes belevenni az oltási programba. A repülőgépen utazva ugyanis nagyobb a fertőzésveszély, akár egyetlen vírushordozó utastárs is elterjesztheti, mivel a zárt helyen a gép szellőző berendezése mintegy keringeti a kórokozókat. Fertőzés, lezajlott betegség után sem felesleges beadatni, mert az azóta eltelt időben változhatott a vírustörzs – osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat Pintér doktor.
 
Tudjuk, de nem tesszük?
A fertőzések elleni védekezés hagyományos módjait szinte mindenki ismeri, de sajnos, még mindig nem vált általános rutinná, természetessé. A felső légúti fertőzések kórokozói cseppfertőzéssel terjednek, így aki teheti, jól teszi, ha ebben az időszakban kerüli azokat a helyeket, ahol sok ember fordul meg. Tömegközlekedés után megérkezve valahová, munkahelyre vagy haza, első utunk a fürdőszobába vezessen, alapos kézmosásra. Nagyon fontos lenne az is, hogy akit utolér valamilyen légúti fertőzés, nátha vagy influenza-vírus, az első tünetek jelentkezésekor otthon maradjon. Sajnos, ma nem ez történik, pedig mindenkinek jobb lenne, hiszen így egyrészt a munkahelyén, iskolában nem adná tovább a vírust, másrészt pedig elejét vehetné a bakteriális felülfertőzéseknek, amelyek a vírusfertőzésnél sokkal súlyosabb következményekkel járhatnak.
Az egészség megőrzésének titka az életmódban rejlik: változatos, kiegyensúlyozott táplálkozásra, némi óvatosságra, tudatosságra, az ártalmas dolgok kerülésére van leginkább szükség hozzá. Sokszor nem is gondolunk rá, hogy milyen egyszerű, alapvető döntések vezethetnek egy egészségesebb életvitelhez: például, hogy olyan gyümölcsöket válasszunk, amelyeknek éppen szezonja van, és lehetőleg olyat, amelyeknek nem egzotikus távolságokban van az eredeti termőhelye. Így például a szinte mesterséges körülmények között termelt téli paradicsom, vagy a kamionokban érlelt déligyümölcsök helyett ilyenkor télen inkább almát, szőlőt együnk – hívta fel a figyelmet a gyermekorvos.
Az utóbbi hetekben meggyűlt a bajunk a levegő minőségével is. A szmog ugyan közvetlenül nem okoz fertőzést, de hajlamosít rá: a benne lévő anyagok a nyálkahártyákat érzékenyebbé tehetik, az irritált nyálkahártya kevésbé tudja a fertőzésektől védeni a szervezetet. Azoknál pedig, akik egyébként is valamilyen légúti betegségben szenvednek, a szennyezett levegő súlyosbíthatja a tüneteket, fokozza a váladéktermelődést, és a melléküregekben pangó váladék a felülfertőződésnek alapja lehet. Érdemes tehát betartani a szmog idejére tanácsoltakat, kevesebbet kint tartózkodni, esetleg szájmaszkot viselni a kritikus időben.


Szakértőink

dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos



Bezár