Táncoló tavasz

2012.04.05. - Írta: Cultura

Táncoló tavasz

Folklór-kalendárium címmel indít útjára egy újabb sorozatot a Honvéd Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház április 17-én.

A sorozat nem titkolt célja, hogy elmúló, letűnőben lévő hagyományainkról, jeles napi szokásainkról teljesebb, élőbb képet kapjunk.

Az eddigi, néphagyományokat bemutató műsorokkal ellentétben, nem csupán a magyar népszokásokkal ismertetjük meg a közönséget, hanem bemutatjuk hazánk soknemzetiségű népének hagyományos táncait, dalait, öltözetét, nyelvét és nemzeti szokásait. Érdekes, hogy a naptári ünnepekhez kapcsolódó szokások nagyfokú hasonlósága mellett szinte minden nép megpróbálta a csak rá jellemző jellegzetességeket is megőrizni.

E letűnt világ üzenete lehet számunkra; hogy szokásaik különbözőségét ugyan megőrizték ezek az évszázadok óta egymás mellett élő népek, de együttélésük mindig békében zajlott, tiszteletben tartva egymást, elfogadva a másik hagyományos szokásait, kultúráját. A sorozat első része a tavaszi ünnepkör; a farsang végétől egészen május végéig tartó időszakot öleli fel, Táncoló tavasz címmel.

Közreműködik a Honvéd Táncszínház és Zenekara, valamint a Söndörgő Együttes

Munkatársak:
Forgatókönyv: Vincze Zsuzsa
Asszisztensek: Appelshoffer János, Hajdú Flórián, Sánta Gergő, Tompa Attila, Valach Gábor, Zámbó István, valamint Sue Foy mv.
Néprajzi Szakértő: Felföldi László
Archív filmek: Sztanó Hédi
Díszlet: Tóth Kázmér
Jelmez, művészeti munkatárs: Vincze Zsuzsa
Zene: Árendás Péter és a Söndörgő Együttes

Rendező-koreográfus, művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán

Forrás: www.cultura.hu


Szakértőink

dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter



Bezár