Tévhitek a szexszel kapcsolatban

2012.06.22. - Írta: DA

Címkék: szerelem szex
Tévhitek a szexszel kapcsolatban

Fiatalabb korában mindenki számos ostoba tévhittel találkozott a szexet illetően, de ma már tapasztaltabbak és bölcsebbek vagyunk – vagy legalábbis annak hisszük magunkat, ugyanis még a felnőtt, rendszeres szexuális élettel rendelkező emberek körében is számos nem helytálló megállapítás él tényként.


Első tévhit: a férfiak 17-18 évesen, a nők 30-32 évesen érik el a teljesítőképességük csúcsát

Ebben a formában ez a gyakran axiómaként hangoztatott bölcsesség nem igaz. Tény, hogy a férfiak tesztoszteronszintje az említett korban a legmagasabb, ez azonban csupán egyetlen összetevő a szexuális teljesítőképességük vonatkozásában. A nők esetében pedig már csak azért nem áll meg a megállapítás, mert legtöbbjük ebben az életszakaszban kicsi gyereke(ke)t nevel, ami igen fáradságos munka, és nem feltétlenül abba az irányba hat, hogy naponta hatszor döntsék hanyatt a férjüket. Az viszont igaz, hogy minél többet szexelünk, annál több kedvünk támad gyakrabban ismételni a dolgot.

Második tévhit: G-pont igazából nem létezik

De létezik. Olyannyira, hogy legutóbb épp francia tudósok találtak fizikai jellegű bizonyítékot a milliók által keresett bűvös pont létezésére, de egyéni adottságoktól függ, hogy kinél vált ki az ingerlése mágikus erejű orgazmust, és kinél marad hatástalan vagy legalábbis a normálistól eltérő extra hatástól mentes. A pont a vagina felső részén helyezkedik el – ha valaki rálel, tudni fogja, hogy megtalálta.

Harmadik tévhit: a férfiakat zavarja, ha a partnernőjük szexuális segédeszközhöz nyúl

A férfiak többségét nemhogy nem zavarja, hanem egyenesen izgatja a gondolat, hogy partnerük magához nyúl akár eszközzel, akár anélkül. Ez többek között azt sugallja számukra, hogy a nő szereti a szexet – a vizuális élményről már nem is beszélve.

Negyedik tévhit: a férfiak nem képesek a többszörös orgazmusra

Ez a tévhit abból fakad, hogy sokan összekeverik a szexuális csúcspontot az ejakulációval, a kettő ugyanis nem esik egybe. Előbbi mértéke és száma valóban korlátozott, és időben is erősen behatárolt, ki mennyire képes – az ejakuláció nélküli orgazmuskészség viszont tanítható, speciális elszorítási és egyéb technikák léteznek rá. Az ilyen módon történő visszatartás gyakran olyan erős hatást eredményez, mint egy „hagyományos” orgazmus.

Ötödik tévhit: számít a méret

Ezt rendszerint a férfiak hiszik, pedig a nők többsége szerint nem ez a helyzet. Nyilvánvalóan létezik egy határ, ami alatt problémáról beszélünk, de a nagyobb méret egyrészt nem segíti a férfit abban, hogy például elérje az említett G-pontot, másrészt az átlagostól felfelé létező eltérés adott esetben akár komoly fájdalmat is okozhat. Viszont akár kisebb, akár nagyobb a pénisz az átlagosnál, mindkét esetben léteznek olyan pozitúrák, amelyekkel orvosolhatók a méret okozta problémák.

Hatodik tévhit: ha vízben szeretkezünk, nem lehet elkapni szexuális úton terjedő fertőzéseket

Dehogyisnem! Konkrétan jobban, mint száraz közegben. A víz elmossa a test természetes síkosítóit, és ezáltal fokozza a mikrosérülések kialakulásának veszélyét a nemi szerveken. Ilyenkor az óvszer sem tökéletes megoldás, a víz ugyanis ezt is gyengíti.

Hetedik tévhit: menstruáció alatt nem lehet teherbe esni

Már miért ne lehetne? Valóban kisebb rá az esély, mint egyébként, de távolról sem kizárt. A sperma a női testbe jutva még több mint egy héten át életképes marad, vagyis ha a havivérzés ideje alatt szeretkezünk, és nem sokkal utána jön az ovulációs szakasz, könnyen lehet részünk meglepetésben.

Nyolcadik tévhit: a pornó kizárólag a férfiakat izgatja

Számos tudományos kutatást végeztek a vizuális ingerek és az izgalmi állapot kialakulásának összefüggései tárgyában. Az agyhullámok változásai szinte mindegyiknél azt mutatták, hogy a nők közel olyan intenzíven reagálnak a szóban forgó képekre és filmekre, mint a férfiak. Az ugyanakkor tény, hogy az erősebbik nem az élet egyéb területein is sokkal fogékonyabb a vizuális jelenségekre, stimulálókra, így a férfiak gyakrabban néznek pornográf tartalmakat. Azt azonban tévedés kijelenteni, hogy a nőkre semmilyen hatással nincsenek a szexfilmek, szexképek.

 

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár