Trükkös torta

2011.04.06. - Írta: SzN

Trükkös torta

Sok szülő aggódik, amiért gyermeke valamiért rendre visszautasítja a gyümölcsöt, rendezze is azt bármilyen szépen el a kínálótálon a gondos édesanyja. Szerencsére van néhány trükk, amivel érdemes megpróbálkozni: az egyik a „Csalafinta-torta”. Ebben az édességben bár a gyümölcsé a főszerep, azonban csak kevés csemete képes rá, hogy visszautasítsa; másik nagy előnye, hogy akár a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá...

Ami majd a tortára kerül – banán, eper, kiwi

A banán könnyen emészthető, magas szénhidráttartalmú, laktató gyümölcs, és mivel könnyen emészthető, már kisbabáknak is nyugodt szívvel adható. Jelentős mennyiségben tartalmaz A-, U-, E-vitamint, vasat, rezet, jódot, mangánt és foszfort, ezen felül pedig szerotonint, amely hormonról bizonyított, hogy depresszióellenes hatású.

Az epernek – a többi bogyósgyümölcshöz hasonlóan – is magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma – egyetlen hátránya, hogy kisgyermekeknél néha allergiás reakciót vált ki. Az eper nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, vastartalma hozzávetőleg azonos a cékláéval és a kelkáposztáéval, emellett egyetlen más gyümölcs sem tartalmaz akkora mennyiségű mangánt, mint az eper, amely vegyelem többek közt a szénhidrát- és zsíranyagcserében játszik fontos szerepet. A rendszeres eperfogyasztás az ideális testsúly kialakításában is segíthet, mivel az eper serkenti az emésztést, és salaktalanítja a szervezetet.

A „kínai egres”, azaz a kiwi gyümölcs Dél-Kína egyik büszkesége. Mai nevét egy Új-Zélandon őshonos madárkáról kapta, amely kicsi, barna és kissé borzas tollazatú – vagyis hasonlít némiképp a gyümölcsre. A kiwi azonban a kultúrtörténeti érdekességeken túl is méltán tarthat számot az érdeklődésre, ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz B-, C- és K-vitamint, valamint antioxidánsokat, makro- és nyomelemeket, és épp ezek miatt rendszeres fogyasztása kifejezetten áldásosnak mondható.

Természetesen ezek idény szerint helyettesíthetők egyéb gyümölcsökkel is...

...és hogyan készül a torta?

Ami a tortához szükséges, az legfőképp egy jó minőségű gyümölcstortaforma, amelyben bizonyosan nem ragad le a tészta. Ha sikerül beszereznünk, máris nyert ügyünk van; az interneten pedig számos receptet találhatunk. (Érdemes többet is elolvasni, mielőtt elkészítjük a tésztát.)

Persze, aki nem szívesen süt otthon, gyümölcstortalapot is vásárolhat – ebben az esetben azonban érdemes jó minőségű készterméket választani.

Az elkészült avagy kész tortalapra vaníliakrém kerül, amely azon túl, hogy finom, egészséges is, mivel sok benne a tej, amely fontos tápláléka a kicsiknek magas kalcium-tartalma miatt. Házilag is készíthetjük, az talán kicsivel finomabb, de nyugodtan használhatunk úgynevezett krémport is hozzá – ebben az esetben is érdemes minőségi terméket választani, és azt előzőleg már felforralt és lehűtött tejjel elkészíteni.

Mindezeket követően fehér tortazselatint olvasztunk, szigorúan a hátoldalán olvasható előírásnak megfelelően – itt is ügyeljünk a minőségre, és már a boltban olyan terméket válasszunk, amely pontos készítési leírást ad, így biztos nem vallunk majd kudarcot!

Végül a megtisztított és felszeletelt gyümölcsöket a tortára helyezzük – akinek ideje engedi, kreáljon szép virágalakot, napocskát vagy akár kisautót a gyümölcskarikákból és szeletekből – (majdnem) biztos sikert arat vele.

Ha kész a nagy mű, leöntjük a langyos, de még nem dermedt(!) zselatinnal – ez a művelet voltaképpen a gyümölcsök tartósítására szolgál.

A tortát tálalásig a hűtőbe tesszük, majd esetleg némi tejszínhab kíséretében felkínáljuk a kis válogatósnak.

Sok szerencsét!


Szakértőink

dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus



Bezár