A síró gyermek

2010.09.30. - Írta: dr. Piczkó Katalin, pszichiáter

Címkék: pszichológia
A síró gyermek

Eric Berne „Emberi játszmák” című nagyszerű könyvében leírja, hogy mindannyian kifelé nagyon különbözőképpen viselkednünk.

Valamennyiünkben van egy „gyermeki én”, egy „szülői én” és egy „felnőtt”. A gyermeki én-nek két típusa van. Az ún. „spontán gyermek”, amilyen egy gyermek akkor, ha jól érzi magát, örül, játszik, nevetgél. A másik az ún. „síró gyermek”. Nem csupán a sírás tartozik ide, hanem a düh, az indulat, a harag, a sértődöttség is. Leggyakrabban ebbe az ún. „síró gyermek” állapotba kerülünk be konfliktusaink kapcsán. Könnyen dühössé, mérgessé, indulatossá válunk, vagy éppen sértődötten odébbállunk.

Berne szerint a szülőknek is két típusa van. Az egyik az ún. „jóságos szülő”. Õ az, aki toleráns, türelmes, segítőkész, megértő, vigasztalást, védelmet adó. A másik pedig az ún. „kritikus szülő”, aki ítélkezik, moralizál, fölényes, hencegő.
Akárcsak a „síró gyermeket”, Berne ezt is negatív én-állapotnak tartja, hiszen aki egyensúlyban, harmóniában van magával, vagy a környezetével, annak nincs szüksége arra, hogy fölé helyezkedjen másoknak, hogy fölülről ítélkezzen, bíráskodjon, vagy adott esetben hencegjen. Mindig az mutatja magát nagyobbnak, akinek valamiért szüksége van rá, tehát belül valami miatt kicsinek érzékeli önmagát.

A kommunikációkban két problémás helyzet van. Vagy a másik ember van negatív én-állapotban „síró gyermekként”, „kritikus szülőként” vagy mi magunk vagyunk ebben. A felnőtt „én” pedig az, aki tárgyilagos, a lehetőségekhez képest objektív, racionális, érzelmeit jól kezeli. Optimális esetben két felnőtt vitájában meggyőző racionális érvek állnak egymással szemben, és tárgyilagos hangnemben keresnek közös megoldást.

Vitáinkban azonban szinte ez történik meg a legritkábban. Ugyanis pillanatok alatt a felnőttből belecsúszunk a„síró gyermek” állapotába: indulatokkal, felfokozott érzelmekkel telítve próbáljuk érveinket felsorakoztatni, vagy a másikét cáfolni.

Sajnos, elég gyakran még tovább fajul bennünk az indulat, és nem csupán a másik érveit, hanem nézőpontját és személyét is kritizáljuk. Az indulatok olyanok, mint egy érzelmi pajzs. Nem engedik bejutni a racionális érveket. A „síró gyermek” egy érzelmileg beszűkült állapot. A leggyakoribb reakció a másik részéről, hogy indulatra indulattal reagál, tehát „síró gyermek” állapotra szintén „síró gyerek”. Ilyenkor a legfontosabb, a törékeny kincs sérül: az önérzet, az önértékelés. Márpedig a jó konfliktuskezelés alapszabálya, hogy úgy próbáljunk meg a legnehezebb helyzetekben is kommunikálni, hogy tiszteletben tartsuk a másik önértékelését, önérzetét, önbecsülését.

Ha belemegyek a játékba, s hagyom, hogy indulataim szabadon kerekedjenek felül, azaz a másik „síró gyermek” állapotra „síró gyermekként” reagálok, kiderülhet, hogy én vagyok az erősebb, legyőzöm a másikat, megnyerem a „csatát”, de a kapcsolatunk szempontjából vesztesként távozom. Vagy kiderül, hogy ő az erősebb, és „legyőzött” félként, szintén vesztesként elkullogok.

A megoldás: elkerülni, hogy a másik indulataira a belőlem előbukkanó, ugyancsak indulatokkal teli „síró gyermek” reagáljon. Hisz mikor a másik indulatos, a benne kiabáló „síró gyermek” pajzsot von a személye köré, amelyet, ha eredményt akarok elérni, előbb le kell, hogy engedjen. Azután tudok csak racionális érveket bejuttatni. A belőlem előtörő „síró gyermek” csak erősíti, vastagítja a másik pajzsát. Ahhoz, hogy a másik racionális érveimet befogadja, el kell érnem, hogy kijusson a negatív én-állapotból, hogy aztán felnőtt módon tudjunk racionálisan társalogni. Ezt pedig csak akkor érem el, ha először ún. „jóságos szülő” állapotából reagálok.

A „jóságos szülő” az, aki elismeri a másikat, toleráns, türelmes, segítőkész, pl.: „a te szemszögedből igazad van”, vagy „megértem az érzéseidet”. A „jóságos szülő” kisegíti a másikat a negatív én-állapotából, vigasztalja a „síró gyermeket”, és ezzel elősegítheti a felnőtt kommunikációt. Az első pár mondat a kulcsa annak, hogy a másik pajzsa megvastagodik vagy leeresztődik. Csak néhány megértő, segítőkész mondat!

A kulcs: az első pár mondat eldönti, hogy ajtókat nyitok meg vagy zárok be a másikban.

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár