Nem alszunk eleget

- Írta: Sz.N.

Nem alszunk eleget

A felnőttek nem alszanak eleget egy 75 000 főre kiterjedő felmérés szerint. A CDC kutatói arra jutottak: egy átlagos éjszakán a felnőttek 35 százaléka alszik hét óránál kevesebbet, 48%-ot zavarja a horkolás, 35% vallotta be, hogy az elmúlt egy hónap alatt akaratlanul is elbóbiskolt napközben – öt százalék még vezetés közben is.

A keveset alvók tábora egyre dinamikusabban emelkedik – ennek oka valószínűleg az, hogy egyre több időt töltünk a számítógép előtt, és egyre többen vállalnak éjszakai műszakot is.

A 25 és 54 közötti korosztályban a megkérdezetteknek egyenesen negyven százaléka nyilatkozta azt, hogy kevesebb mint hét óra alvással kénytelen beérni. A 65 éven felüliek közül 25 százalék számolt be ugyanerről.

A munkakeresők 46 százaléka virraszt, az állásban levők valamivel nyugodtabban alszanak, de még mindig 37 százalék alszik keveset.

Általában a kutatók hét-kilenc órányi alvást javasolnak éjszaka, egyhuzamban. Ha ettől jelentős eltérés van – akár rövidebb, akár sokkal hosszabb – az problémákat jelenthet.

A férfiak 56 százaléka számolt be arról, hogy gondot okoz neki a horkolás, a nők negyven százaléka mondta ugyanezt. Az emberek 18 és 24 év között, illetve 65 év felett hajlamosak arra a leginkább, hogy akaratlanul elaludjanak nap közben – közülük 44 százalék jelezte, hogy ez előfordult vele az elmúlt egy hónapban. A 25 és 34 közöttiek pedig a leghajlamosabbak arra, hogy vezetés közben elbóbiskoljanak. Ebből a korosztályból hét százalékkal fordult ez elő, míg az idősebbek közül csak két százalék nyilatkozta ugyanezt. A férfiaknak hat százalékával esett meg, a nők közül 3,5 százalékkal.  Jelentősen növeli a közúti balesetek kockázatát, ha a sofőr kialvatlanul ül a volánhoz. Az Egyesült Államokban évente átlagosan 1 550 halálos áldozatot szednek és legalább negyvenezer balesetet okoznak autóvezetők, mert elalszanak a volánnál.

Az alvásminőség romlása a napi tevékenységekre is óriási hatással van. Azok a felnőttek, akik napi hét óránál kevesebbet alszanak, nehezebben tudnak összpontosítani – a harmaduk (29%) vallotta ezt.

Az emlékezőtehetség is romlik, kevesebb kedvük van hobbit űzni, vezetni, tömegközlekedni vagy a pénzügyeikkel foglalkozni és dolgozni is – szemben azokkal, akik 7-9 órát alszanak. A nőket érzékenyebben érinti az alvásmegvonás: jobban romlik a napi teljesítményük, mint a férfiaknak.


 


Szakértőink

dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus



Bezár