Szociális fóbia?

Teszt

2011.01.28.

Szociális fóbia?

Az alábbi teszt segíthet meghatározni, jellemzőek-e Önre a szociális fóbia tünetei. Ha a teszt szerint Ön valószínűleg szociális fóbiával küzd, javasoljuk, keressen fel diagnosztát – pszichiátert vagy pszichológust: segítségével megbirkózhat a problémákkal.
 

Amikor a teszt kitöltésébe fog, vegye figyelembe, hogy a kérdések az Ön elmúlt egy hónapjára vonatkoznak; ezen túl azt is, hogy a társas, illetve társadalmi érintkezés kifejezés mindazon emberekre, illetve mindazon emberek csoportjára utal, akikkel Ön bárminemű kapcsolatot ápol.

 

Fél attól, hogy valami olyat tesz vagy mond más emberek előtt, ami kínosan érinti Önt, illetve kellemetlen helyzetbe hozza majd?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Erősen szorong amiatt, hogy úgy vét majd hibát, hogy azt mások is észreveszik?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Rendszeresen azt érzi, hogy mások ítélkeznek cselekedetei felett?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Gyakran olyan erősen tart a szégyentől vagy attól, hogy megalázó helyzetbe hozza magát, hogy  inkább nem is vesz részt bizonyos társas eseményeken, tevékenységekben, amelyekhez  egyébként pedig kedvet érez?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Jellemző Önre, hogy azért nem beszélget másokkal, mert attól tart, elítélik/megvetik majd Önt?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Amikor valamilyen társadalmi eseményre, társas eseményre hivatalos, már napokkal, hetekkel előtte folyamatosan szorong emiatt?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Intenzív félelmet, szorongást él át, ha olyan emberrel kell találkoznia, akit még nem ismer, illetve ha olyan közegbe kerül, ahol Ön által csak alig/kevéssé ismert emberekkel van együtt?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Társas esemény előtt vagy közben észlel olyan fizikai tüneteket magán, mint hányinger és/vagy remegés és/vagy pirulás és/vagy izzadás?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Volt már valaha olyan pánikrohama társas esemény előtt vagy közben, amit az eseménnyel kapcsolatos szorongás váltott ki?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Ha csak módjában áll, igyekszik elkerülni az Önben szorongást ébresztő társasági eseményeket, társas érintkezéseket?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Előfordul, hogy azért fogyaszt alkoholt, hogy oldja társaságban keletkező szorongását?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Előfordul, hogy annyira szorong hétköznapi társas szituációktól, hogy félelme felborítja normális napi rutinját?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

Előfordul, hogy annyira szorong hétköznapi társas szituációktól, hogy félelme megakadályozza, hogy elvégezze kötelességeit/helyet álljon munkahelyén/az iskolában etc...

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

A mindennapi életben előforduló társas rutinok keltette szorongás gyakran visszatartja attól, hogy barátságokat, jó kapcsolatokat ápoljon/tartson fenn másokkal?

Igen (0 pont)
Nem (1 pont)

 

A teszt értékelése

A felsorolt kérdések a szociális fóbia tüneteit fedik le. Minél több kérdésre válaszolt igennel, annál valószínűbb, hogy Ön túlzott mértékű szorongást él át társas események kapcsán.
A tizennégy pontos eredmény szinte egyértelművé teszi, hogy az Ön társas kapcsolatait a félelem teszi tönkre: vagyis hogy inadekvát szorongást él át társas események, szociális aktusok kapcsán, azokat megelőzőleg, azok előtt vagy után – vagyis Ön úgynevezett szociális fóbiában szenved.
Amennyiben úgy érzi, önmegvalósítása, teljes, örömteli élete útjában olyan akadályok is állnak, amelyek kapcsolatba hozhatók a „szociális fóbiával”, keressen fel szakembert – problémája ugyanis eredményesen kezelhető.

 

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár