Tíz herpeszesből hat nem tudja, hogy beteg

- Írta: DÁ

Tíz herpeszesből hat nem tudja, hogy beteg

Egy új svéd kutatás szerint a nemi szervek herpeszes megbetegedései sokkal több esetben maradnak rejtve, mint azt eddig hittük. Mivel puszta ránézéssel nem állapítható meg száz százalékos biztonsággal, hogy valaki nem fertőzött, a tanulmány szerint tíz betegből mindössze négy volt tisztában a betegségével, pedig egyharmaduk tipikus tüneteket produkált.

A svédországi Sahlgrenska Egyetemi Kórház bőrklinikáján a herpesz HSV-2-ként ismert variánsát vizsgálták. A vérben található antitestek aránya ilyen esetekben egyértelműen megmutatja, ha valaki fertőzött. A vizsgálatok újfent bizonyították, hogy a nemi szervek herpeszes megbetegedései általánosnak tekinthetők, az érintett betegek többsége azonban nincs tisztában azzal, hogy fertőzött. Bizonyos ismétlődő tünetek esetében fennáll a lehetősége annak, hogy nem diagnosztizált herpeszről van szó: erről egy egyszerű orvosi vizsgálattal meg lehet győződni.

A herpesz simplex vírus okozta HSV-2 szexuális érintkezés útján terjed, és világszerte legalább 500 millió embert érint. Becslések szerint Nyugat-Európában a felnőtt lakosság 10-30 százaléka hordozza magában a vírust, ezáltal a kór a legelterjedtebb szexuális fertőzések egyike a világon. A betegség fájdalmas sebeket és hólyagokat okoz a nemi szerveken és környékükön, de ritka esetekben az agyat és a gerincagyat is megbetegítheti, és a húgyutakra is ráhúzódhat. Általában a herpesz simplex másik variánsa, a HSV-1 felelős a száj herpeszes elváltozásaiért. Ez szintén érintheti a nemi szerveket, de ebben az esetben nem jellemző, hogy újból és újból kiújulna ezeken a területeken.

A herpesz genitalis tüneteit az érintett betegek sokszor nem tudják megkülönböztetni a gombás vagy bakteriális fertőzések jeleitől. Mivel otthon, házi körülmények között az utóbbiak is nehezen határolhatók el egymástól, mindenképpen ajánlatos orvoshoz fordulni. Intő jel lehet, ha a nemi szervek égnek, fájnak viszketés helyett, ez ugyanis a herpesz tipikus jele, még akkor is, ha sebeknek, hólyagoknak látszólag nincs nyomuk. A betegség akár hosszú ideig, öt-hat hétig is elhúzódhat, és néha láz, nyirokcsomó-duzzanatok, illetve általános gyengeség is járhat vele. Az ajakherpesznél alkalmazott kenőcsök ebben az esetben nem hatnak, az érintetteket vényköteles gyógyszerekkel kezelik. Minél előbb diagnosztizálják a betegséget, annál nagyobb az esély a gyors gyógyulásra, már csak ezért is érdemes mielőbb orvoshoz menni, ha rendellenességeket érzünk a szóban forgó területeken.
 


Szakértőink

dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész



Bezár