Persze ez nem jelenti azt, hogy például az olyan betegséget, mint a megfázást, megelőzhetjük vele, de legalább a betegség időtartamát csökkenthetjük. A nehéz fizikai munkát végzőknek vagy a sportolóknak szintén hasznos, mert erősíti a szervezet ellenálló és regenerálódó képességét. A citrom a C vitaminon kívül B6 vitamint és más antioxidánsokat is tartalmaz.
De mire jó még a citromos víz?
Elősegíti a testsúly csökkentését, javítja az emésztést, megőrzi a bőr egészséges színét és állapotát, ezen túl méregtelenít. Emellett kedvezően hat a fejfájásra, szédülésre, kimerültségre, és különösen akkor, amikor nagy hőségben sokat izzadunk. A bőrre azért van jó hatással, mert nincs benne koffein. A koffein ugyanis a bőr kiszáradását eredményezi, a citromos víz ugyanakkor hidratál. Az utóbbi kedvező hatását megfigyelték más téren is. Például növeli az energia szintet és javítja az alvás minőségét. Gyakran megesik, hogy az ember nem tudja eldönteni, hogy éppen éhes vagy szomjas. Ilyenkor tanácsos inkább meginni egy pohár vizet, amitől nem lesz felesleges súlygyarapodás.
A citromos víz azért is jobb megoldás a szénsavas, cukros üdítőknél, mert kevés benne a kalória.
A víz fogyasztása önmagában is egészséges, de aki ízesíteni szeretné, érdemes citromlevet csorgatni bele. Kérdésként felmerülhet, hogy kora reggel vagy késő este, lefekvés előtt érdemesebb-e fogyasztani. A lényeget illetően mindegy, de aki reggel kortyolgatna szívesebben, általa hidratálja az éjszaka folyamán kiszáradt szervezetét. A reggeli ivás mellett szól az is, hogy jót tesz azoknak, akik előtte való éjszaka alkoholt vagy sós ételeket fogyasztottak.
Forrás: BBC