1982-től dolgozom a Madarász utcai Gyermekkórházban, amely jelenleg a Heim Pál Kórház telephelyeként működik. Mindkettő széles profilú kórház, így mindenféle beteggel találkozom tevékenységem során.
A „Madarásznak” van Budapesten a legnagyobb koraszülött osztálya. Ennek köszönhetem, hogy nagy tapasztalotot szereztem a fejlődésneurológiában.
A sebészeten megforduló betegek „tanítottak meg” a traumás betegek neurológiai elltására.
A belgyógyászaton gyakran viszgálok eszméletvesztéses rosszulléten átesett gyerekeket, így nagy gyakorlatom van az epilepsziás betegek kivizsgálásában, kezelésében és gondozásában.
A gyermekkorban sajnos egyre gyakoribb fejfájás is sok munkát jelent számomra. Szerencsére a szülők és a gyerekek a vizsgálat után elégedetten és azzal a megnyugtató érzéssel távozhatnak, hogy a komoly, súlyos idegrendszeri betegséget kizárom.
Ezen kívül számos ritka betegségben szenvedő beteget is látok, viszgálok, ma már a Heim Pál Kórház neurológiai osztályával szoros együttműködésben. E jó kollegiális kapcsolatnak köszönhetően kevés tisztázatlan problémánk marad.
A magánrendelésemen rövidebb előjegyzéssel tudok beteget fogadni.
Rendelés: 1133 Budapest, Ipoly u. 3. (házi gyermekorvosi rendelő területén). Előjegyzést a 30-911-0338 telefonon tudok adni.