A németek negyede hipertóniás

2016.11.21.

A németek negyede hipertóniás

A magas vérnyomás Németországban is népbetegség, az adatok szerint a lakosság körülbelül negyede, vagyis 20 millió ember szenved tőle. A legnagyobb baj, hogy amikor a diagnózist felállítják, a káros hatásait már hosszú évek óta kifejtette észrevétlenül. És éppen ebben rejlik a legnagyobb veszélye! Kezdetben ugyanis nem okoz panaszokat.

A potenciális betegek esetleg még legyintenek is rá, hogy ez nekik meg sem kottyan, egészségesek, mint a makk, és ennek bizonyítékául sorolják, hogy semmijük nem fáj, és hatalmas erőkifejtésre képesek. Amikor viszont véletlenszerűen vagy felülvizsgálat keretében kiderül, hogy az illető vérnyomása már az egekbe szökik, a beteg hitetlenkedve fogadja a tényt, vagy el sem hiszi, hogy ez megtörténhet vele. Vagy ellenérzéssel veszi tudomásul, hogy sürgősen tennie kell ellene valamit.

A magas vérnyomás következtében fellépő betegségek csak évek múltán jelentkeznek. Az idő múlásával pedig általában már visszafordíthatatlanok azok a folyamatok, amelyek károsítják a szervezetet. Csak akkor járhatnak sikerrel az orvosok a betegek kezelésében, amikor időben felfigyelnek a bajra, és elkezdik a szükséges terápiát. Ekkor még az igencsak súlyos, akár a halállal is fenyegető elváltozások is gyógyíthatók. A magas vérnyomás gyakorlatilag a test minden szervét károsíthatja. Lassan, de biztosan elsőként az artériákat teheti tönkre, amelyek az egész szervezetet behálózzák, mivel a test teljes véráramlásáért felelősek. A leggyakoribb komplikációk az agyban, a szemekben, a szívben és a vesékben jelentkeznek.

A kezelések legfőbb célja éppen ezért a magas vérnyomás csökkentése. Kezdetben és elsősorban az életmód megváltoztatása hozhat eredményt. Tanácsolható a rendszeres fizikai aktivitás, a sporttevékenység, a túlsúly mérséklése, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a stressz kerülése. A következő lépés a gyógyszerek szedése, később pedig olyan patikaszerek kombinációjának alkalmazása, amelyek többféle hatóanyagot tartalmaznak. A legtöbb esetben a jól beállított gyógyszeres kezeléssel fenntartható a kielégítő egészségi állapot.     


Forrás: Gesundheit.de


Szakértőink

dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos



Bezár