Családi tehetségnap a Millenárison

Családi tehetségnap a Millenárison

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által működtetett Tehetséghidak Program Családi Tehetségnapot tart a Millenárison, melyen a 2013 nyarán szervezett intenzív tematikus tehetségfejlesztő táborait mutatja be a szélesebb nagyközönségnek. A Családi Tehetségnapra minden érdeklődő fiatalt, szülőt és tehetséges gyerekekkel foglalkozó szakembert várnak a szervezők.

A Tehetségnapon számos, a nyári táborokban sikeres, népszerű módszerre építő tehetségfejlesztő műhelymunkájában vehetnek részt a programra látogatók (pl. Gondolkodásfejlesztés táblajátékokkal, Játéktábor, Drámatábor, Sporttábor, Sakktábor, Tánctábor). A műhelyek egész nap nyitva állnak majd, így a vendégek folyamatosan bekapcsolódhatnak a különböző tevékenységekbe. A Családi Tehetségnapon az érdeklődők a gyerekeknek szóló programok mellett megismerkedhetnek a különböző tehetségterületek azonosításának módszereivel, továbbá képet kaphatnak a tehetséggondozással kapcsolatos egyéb lehetőségekről is.


Szakértőink

dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus



Bezár