Készült egy tanulmány, amely során 399 beszámoló készült 16 egyetemről. A vizsgált személyek a 19-26 éves hallgatók voltak. Az alanyokon elhelyezett mozgatható mérőeszközön (NightCap), követték nyomon az alvásuk közben mért adatokat és ezekről még az adott szakasz időpontjában, szóban is beszámoltak a résztvevők a kutatóknak.

Ha elképzeljük, nem tűnik túl komfortosnak álmunkból felébredve beszámolni az első gondolatainkról és látképeinkről, idegeneknek egy diktafonon keresztül, viszont ebben az esetben ez a módszer tűnt a legeredményesebbnek. Az alanyok, minden egyes apró élményről beszámoltak, még épp, hogy a mélyalvás szakaszba zuhantak volna a saját otthonaikban. Az információk és adatok képekről, eseményekről, hangulatokról és karakterekről adtak részletes tájékoztatást a kutatóknak.

Az egyik beszámolóban ezt olvashatjuk:

„Besétáltam egy szobába, ami egy étteremszerű helység volt, ahol a TV-ből zene szólt. Felmentem egy tribünre és neki kezdtem táncolni. A teremben lévő emberek csatlakoztak hozzám, de én voltam köztük a legtehetségesebb.”

Ebből azt a következtetést vonták le, hogyha az álomban zene szól, akkor ösztönszerűen alanyunk elkezdett táncolni. Ez egyénenként eltérhet, viszont többségükben igaz.
 
A megállapítás a következő:

Az álomban: a gondolni az már a tenni megfelelője.
 
Ezért a kutatásban résztvevő emberünk, nem gondolkozott, arról hogy táncoljon-e vagy, hogy mennyire lesz kínos, ha ott többek előtt nekikezd és elrontja a táncot. Nem tétovázott egyből cselekedett, ahogy meghallotta a zeneszót.

Álomvilág is lehet a kulcs ahhoz, hogy egyszer többet használhassunk, abból a csekély 10% agyi kapacitásból.  A technológia fejlődése, pedig erre kitűnő partnerül szolgálhatna, mint ahogy ennél az esetnél is bebizonyosodott.


Forrás: psychologytoday.com