Kapcsolati háló az agyban

2011.01.03.

Kapcsolati háló az agyban

Minél kiterjedtebb szociális kapcsolati hálóval rendelkezünk, annál nagyobb agyunkban az amigdala – adta hírül nemrég a Nature Neuroscience internetes szaklap. Az MRI -vizsgálatok szerint a barátok, családtagok, ismerősök növekvő száma nagyobb amigdalát sejtet.

Régebbi kutatások eredményei szerint az agyban az amigdala, mely egyébként más emberek érzelmeinek felismeréséért is felelős, jelentős szereppel bír a szociabililtás szempontjából is. Ezen kutatási eredmények szerint az agy középső halántéklebenyében elhelyezkedő páros, mandulamagnak is nevezett agyterület felelős azért is, mekkora személyes, térbeli távolságot kívánunk meg különböző partnereinktől. A Nature hasábjain publikált tanulmány megerősíti, illetve összetettebbé teszi az eddigi eredményeket.

Önkéntesek agyát mágnesrezonanciás képalkotó eljárással vizsgálva a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy az agy ezen mandula alakú részének nagysága annak arányában változik, hogy milyen kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik valaki. Minél több emberrel tartott egy önkéntes rendszeres kapcsolatot, annál nagyobb amigdalát találtak nála a szakemberek.
Azonban arra a kérdésre, hogy a nagyobb amigdala hatására alakítunk ki összetettebb és kiterjedtebb kapcsolati hálót, avagy a komplex szociális kapcsolatok hatására növekszik meg ezen agyterület, a kutatók egyelőre még nem tudják a választ.
 


Szakértőink

dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus



Bezár