Készül az ország leghosszabb rózsaszín szalagja

’Szalagcímem a mellrák ellen’

2012.10.12.

Készül az ország leghosszabb rózsaszín szalagja

Rendhagyó kampányba kezdett az Egészség Hídja Összefogás Egyesület, a hagyományos rózsaszín lánchídi sétát 11. alkalommal megszervező, legnagyobb mellrák ellenes hazai civil egyesület. Ezúttal művészek, sportolók, politikusok, a támogató vállalatok dolgozói, de akár az utca emberei is rögzíthetik rózsaszín szalagokra írva a betegség elleni küzdelemmel kapcsolatos gondolataikat, vagy épp üzenhetnek szeretteiknek a szűrésre, önvizsgálatra való figyelemfelhívás céljából.

„A gazdasági válság ugyan megnehezítette a munkánkat, hiszen a kezdeti nagy támogatók közül már csak a Lánchíd rózsaszín világítását biztosító GE maradt mellettünk – mondta Körtvélyes Éva, az ország legrégebbi non-profit szervezetének elnöke, – de látjuk a munkánk eredményét: egyre magasabb az államilag szervezett szűréseken résztvevő behívott nők száma. Ez 2010 és 2011 között 6%-kal emelkedett, így most 45% körül mozog az országos arány.”

Az összefogás fokozottabb kiterjesztésére született a „Szalagcímem a mellrák ellen” kampány, melynek célja a mozgalomban résztvevők számának növelése úgy, hogy a csatlakozók a mozgalom szimbólumát a mellrák elleni küzdelemmel kapcsolatos személyes üzeneteik rögzítésére használják. A kampány üzenete, hogy a mellrák elleni küzdelem minden időben fontos társadalmi ügy, amiért ezúttal az egész ország egy emberként fog össze.

Éttermek, szállodák, szórakozóhelyek helyezik ki októberben a rózsaszín szalagokat, az ország több városában pedig szervezett figyelemfelhívó sétákon gyűjtik az aláírt darabkákat, melyekből - az egyesületnek visszajuttatva - az október 28-án délután 3 órakor végül összeáll az ország leghosszabb és egyben legszemélyesebb rózsaszín összefogás szalagja a résztvevőkkel szervezett flash mob formájában, a rendezvénynek helyet biztosító Hotel Sofitel előtt, a Lánchíd pesti oldalán.

Akihez nem jut el a valóságos szalag, az egyesület Facebook oldalán (Facebook.com/rozsaszin.lanchid) írhatja fel üzenetét egy virtuális szalagra, amely a bekapcsolódók számának növekedésével az egész országot behálózza.

Az országos kampány budapesti Vörösmarty téren vette kezdetét, ahol a Hard Rock Café „Pinktober” néven futó mellrák kampányának indulásaként a dolgozók rózsaszín szív alakú flashmobot szerveztek. Itt születtek meg az első szalag-üzenetek, amelyeket többek között a Hard Rock Café is egész hónapban gyűjteni fog „Beírock a mellráknak!” címmel. Ugyanitt október 18-án az egyesület arcai több énekessel és színésszel együtt fogják a pink koktélok keverésének technikáját megtanulni, majd október 25-én egy mellrák elleni jótékonysági koncerten a Nyári lányok lépnek fel édesapjukkal.

Az egyesület munkáját segítő cégek közül a Fiskars mellrák elleni rózsaszín ollói még a boltokban vannak (Auchan, CBA, Office Depot), és egy év végéig tartó vásárlói nyereményjáték szerencsés nyertesei a Paris Budapest Restaurantban vacsorázhatnak az egyesület arcai mellett Giannival és Baronits Gáborral. A Roche az október 28-i lánchídi rendezvényen pedig egy új, mellönvizsgálatot segítő okostelefon alkalmazást fog bemutatni.


Szakértőink

dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus



Bezár