Kórokozók vs. intelligencia

2010.09.13. - Írta: betegvagyok.hu

Kórokozók vs. intelligencia

Az intelligencia szintje eltérő a világ különböző részein. Ennek legkézenfekvőbb magyarázataként eddig az egyenlőtlen tanulási esélyeket és lehetőségeket ismerték. Emellett a jövedelem és az éghajlat is döntő szerepet játszanak abban, hogy milyen értékű az IQ egy adott térségben.

Az amerikai University of New Mexico kutatói azonban most új elmélettel álltak elő, melynek bizonyítására kétszáz ország egészségügyi mutatóit vizsgálták meg. Sikerült kimutatniuk, hogy szoros összefüggés figyelhető meg az alacsonyabb intelligencia és a magasabb fertőzési szint között.
Christopher Eppig, a tanulmány egyik szerzője hangsúlyozta: nem azt állítják, hogy kórokozók felelősek az IQ globális különbségeiért, de ez az új tényező minden eddiginél meghatározóbbnak bizonyul. Az új magyarázat azonban nem zárja ki az eddigieket, sőt nem is választható el azoktól, csak együttesen kezelhetők. A fertőző betegségek például korrelálnak egy ország egészségügyre fordított kiadásaival. Hiszen ha sokat áldoznak erre, emellett az oktatás is jelentős szerepet kap, mindez pozitívan hat a tanulási kultúrára és az IQ-tesztek eredményeire.

Forrás: http://www.nzz.ch/nachrichten/wissenschaft/erreger_senken_intelligenz_1.6859308.html
(2010. 08. 02.)


Szakértőink

dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos



Bezár